Rétvári: Gyöngyöspata → Soros

by

A felpereseket képviselő alapítvány csak a pénz irányába tolná a gyöngyöspatai ügyet, pedig nem ez szolgálja a legjobban az érintettek érdekeit - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az M1-en.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt a Gyöngyöspatán élő roma családok javára százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Rétvári Bence szerint a kártérítést oktatás formájában kellene inkább nyújtani, mert a pénz csak ideiglenes megoldás lenne, a megfelelő képzéseknek köszönhetően viszont jobb elhelyezkedési lehetőségük, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek a jövőben.

Az államtitkár elmondta: minél hamarabb meg kell oldani az ügyet, ezért az alperesek, azaz a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához. Ha ezt a Kúria nem fogadja el, csak ősszel születhet döntés az ügyben.

Az állam január végén levelet küldött az érintetteknek is, amelyben egyeztetést kezdeményez a természetbeni kártérítés lehetőségeiről, erre azonban eddig nem érkeztek válaszok - mondta az államtitkár.

Rétvári Bence szerint a felpereseket képviselő alapítvány több helyen is hasonló perekkel próbál pénzt kicsikarni, és a céljuk nem az, hogy segítsenek a roma származásúaknak, hanem Magyarország lejáratása. Rétvéri szerint ez abból is látszik, hogy az alapítvány létrehozásakor is kimondták az alapítók, hogy minél több pert szeretnének indítani, és azokat nemzetközi bírói fórumokra eljuttatni.

Hozzátette azt is, hogy az alapítvány Soros-szervezetektől kapja a forrásai 80-90 százalékát.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az iskola jog és kötelezettség. Az államnak kötelessége az oktatást megkülönböztetés nélkül nyújtani, a diákoknak viszont tankötelezettségük van. A bíróság ennek ellenére nem tért ki arra, hogy egyes diákoknak száz óra hiányzása volt, a kártérítést nekik is megítélték - mondta az államtitkár. (MTI)