https://img2.hvg.hu/image.aspx?id=d9216120-8ba1-4b30-90f9-2674c4e1a081&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Kozsóra egy év négy hónap felfüggesztett börtön várhat

by

Az áramlopási ügyében indult tárgyaláson ennyit kért az ügyészség az énekes/vállalkozó ellen.

Kocsor Zsolt, azaz Kozso áramlopási ügyében indult perben csütörtökön tartották az első tárgyalást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.  Itt megjelent ugyan maga a vádlott is, de a Blikk szerint a további tárgyalásokon már nem lehet számítani a személyes jelenlétére, mert Kozso „a művészetére szeretne koncentrálni”.

Az énekes/vállalkozót nagyobb értékre elkövetett lopással és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítással vádolják. A 24.hu tudósítása emlékeztet, hogy a zenészt a teaházának a volt üzletvezetője jelentett fel az ELMÜ-nél, mert szerinte durva visszaélések voltak az üzletben: a Zöld Teknős Barlangjának a villanyórája például „varázslatosan visszafelé pörgött”.

A vádirat szerint Kozsó egy eddig ismeretlen embert rávett arra, hogy a vendéglátóhely hitelesített villanyórájának a plombáját eltávolítsa, a számlálóját visszatekerje, majd hamis záró pecsétet szereljen rá vissza. Ezzel több mint 1 millió 700 ezer forint kárt okozott a szolgáltatónak.

A kerületi ügyészség egy év négy hónap 3 év végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt kért a zenészre, ha beismeri a tettét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Kozsó nem élt az alku lehetőségével, és tagadta bűnösségét is.