https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=61d1e71c-0efd-4585-9a74-b10c1196c25b&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Elnézést kért Bódi Sylvi a ferdeszeműs nyilatkozata miatt

by

„Aki ismer, tudja, hogy nem ilyen ember vagyok” – írta.

Vuhani koronavírus
Korábban ismeretlen koronavírus miatt tört ki járvány Kína hatodik legnépesebb városában, a 10 millió fős Vuhanban. Az azóta a világ mind több országában felbukkanó, tüdőgyulladással járó megbetegedés néhány hét alatt száznál is több halálos áldozatot szedett. A koronavírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Még több hír

Két napja került ki egy bejegyzés Bódi Sylvi közösségi oldalára, amelyben a koronavírus miatt felmerülő aggodalmairól írt. A posztot hamar átírta, legalábbis egy részét. A bejegyzésben ugyanis olvasható a kis ferdeszeműek kijelentés, ami nagy felháborodást váltott ki a kommentelők között. Bódi a poszt módosítása mellett az Instagram-oldalán a képhez tartozó hozzászólásokat is letiltotta – írja a Blikk.

Most azonban bocsánatot kért, amiért bántónak hangzó kijelentést tett. „Őszintén sajnálom ha véletlenül valami bántót írtam, nem ez volt a szándékom. Aki ismer tudja, hogy nem ilyen ember vagyok, de azért van bennem aggodalom a járvány miatt, kicsit ezért is reagáltam túl, tényleg nem akartam senkit ezzel minősíteni vagy megbántani”– írja közösségi oldalán a jelenleg Mikronéziában tartózkodó modell.

Bódi Sylvi közösségi médiás megnyilvánulása nem minden tanulság nélküli, ezt ebben a cikkünkben próbáltuk kifejteni.