Nyolc év börtönre ítélték a férfit, aki betört Ernest Valko házába - Valko gyilkosáról később döntenek!
Jóváhagyta pénteken a Bazini (Pezinok) Járásbíróság háromtagú testülete azt a vádalkut, amelyet Jozef Kandera főügyész kötött Jaroslav Klinkával, aki betört a később meggyilkolt Ernest Valko házába. A megállapodás alapján Klinkát rablásért nyolc év börtönbüntetésre ítélték.
Az ítélet jogerős, nem lehet fellebbezni ellene. „A nyolcéves börtönbüntetést megfelelőnek ítéli a bíróság. Érdekes lesz látni, hogy egy másik bíróság milyen döntést hoz a fővádlott ügyében" - mondta a Pozsony I Járásbíróság szenátusának elnöke. Azt mondta, meggyőződése, hogy a meggyilkolt neves ügyvéd lánya, Jana a tárgyalás során megtudhatja, hogyan ölték meg az apját.
„Elégedett vagyok a bíróság döntésével. A szenátus minden tényt és bizonyítékot gondosan mérlegelt, és azt hiszem, jogszerű határozatot hozott. Most pedig elkezdek dolgozni a Jozef Radič elleni vádiraton, amelyet a Pozsony I Járásbíróságra nyújtunk be” - mondta Kandera.
„Nem értünk egyet ezzel a vádalkuval. Az eredeti szándékunk az volt, hogy mindkét tettes ügyét egy tárgyalás keretében tárgyalják. Véleményünk szerint nagyon sok ellentmondás van az ügyben, nem vagyok biztos benne, hogy Klinka igazat mond. A kiszabott büntetést sem tartjuk megfelelőnek” - mondta Jana Valková, a meggyilkolt ügyvéd lánya. Jogi képviselője, Ján Havlát is azon a véleményen van, hogy a bíróságnak nem kellett volna jóváhagynia a vádalkut.
Klinka azt vallotta, Jozef Radič lőtte le Valkot, aki azonban tagadja ezt. Klinkát 2017-ben rablás miatt hat év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Garamszentkereszti (Žiar nad Hronom) járásbíróság. A vád szerint a vádlott olyan tippet kapott, hogy Valko nagyobb pénzösszeget tart otthon. A két tettes a kerítésen átmászva jutott be a telekre, majd a házba, miután bűzlő vegyszert engedtek be.
Ernest Valkót llimbachi házában gyilkolták meg 2010. november 8-án. A több mint nyolc évig tartó vizsgálat után két gyanúsított, a 43 éves Jozef Radič és a 45 éves Jaroslav Klinka elleni vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség. A rendőrség szerint a tettesek be akartak törni Valko házába. Miután Ernest Valko hazaérkezett, behatoltak a házba, és Jozef Radič mellbe lőtte az ügyvédet, aki belehalt a sérülésbe. Ezt követően Radič elvette Valko pisztolyát, amelyet engedéllyel tartott az ügyvéd.
Mivel nem találtak pénzt, elmenekültek a helyszínről, a fegyvert egy víztározóba dobták Bazintól nem messze.
(TASR)