https://img0.hvg.hu/image.aspx?id=ab2e65ae-aede-4f85-bbdc-be04e04b77c8&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Emmi: A kórházak felkészültek a koronavírusra

by

A tárca pénteki tájékoztatása szerint a magyar kórházak felkészültek rá, hogy koronavírussal fertőzött beteget lássanak el, ha erre valamikor szükség lesz.

Vuhani koronavírus
Korábban ismeretlen koronavírus miatt tört ki járvány Kína hatodik legnépesebb városában, a 10 millió fős Vuhanban. Az azóta a világ mind több országában felbukkanó, tüdőgyulladással járó megbetegedés néhány hét alatt száznál is több halálos áldozatot szedett. A koronavírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Még több hír

A kórházak felkészültek a koronavírussal kapcsolatos szakmai protokollok és eljárásrendek végrehajtására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.

Közleményük szerint Magyarország meghozott minden szükséges járványügyi megelőző intézkedést a koronavírusos fertőzésekkel kapcsolatban, és felkészült az esetleges betegek ellátására. Ennek részeként pénteken az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága által kezdeményezett megbeszélésen a kórházak képviselői, fenntartói és a háziorvosok szakmai szervezetei részletes és szakszerű tájékoztatást kaptak Müller Cecília országos tiszti főorvostól a Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendjéről.

Az egészségügyi intézmények fenntartói és a háziorvosi alapellátást képviselő szakmai szervezetek is egyhangúlag jelezték, hogy felkészültek és messzemenően együttműködnek az eljárásrend betartásában.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ a szakmai protokolloknak megfelelően ajánlásokat fogalmaz meg az egészségügyi intézmények, a kórházak, a háziorvosok számára, és koordinálja a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megelőzzék a koronavírus-fertőzéseket Magyarországon – áll az Emmi közleményében.