Több mint három éve az élmezőnyben van Magyarország az adócsökkentésben

by

Magyarország az Európai Unió tagállamai közti adócsökkentési versenyben már több mint három éve az élmezőnyben van - írja közleményében a Pénzügyminisztérium.
A pénteken megrendezett Adó-Tanácskozástól azt remélik, hogy segíthet az adóadminisztráció csökkentésében is hasonló eredményeket elérni néhány éven belül - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a tanácskozást követően. Hozzátette, hogy az ország legjelentősebb adószakmai fórumán szóba kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) újításai is.

Felidézte, hogy Magyarország az adózás terén számos elismerést gyűjtött be az elmúlt időszakban.

2018-ban hazánk lett az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője.

A tavaly elért második hely mellett a Világbank adózást értékelő listáján is hatalmasat - mintegy harminc helyezést - léptünk előre.

A magyar adópolitika kifizetődő is, hiszen már 2018 óta Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célpontja között szerepel

- fogalmazott. Véleménye szerint az eredményeket tovább javíthatja az adóadminisztráció jelentős csökkentése.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191126izer-norbert-allamtitkar.jpg?w=644&h=429
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkáraForrás: MTI/Illyés Tibor

Az adóval kapcsolatos bürokratikus terheket a nagy nemzetközi szervezetek is monitorozzák. Vizsgálataik szerint a legnagyobb teher a foglalkoztatáshoz, illetve az általános forgalmi adóhoz kapcsolódik. A mikrovállalkozástól kezdve egészen a nagyvállalatokon keresztül a bevallások, adatszolgáltatások elkészítésén túl az információk összegyűjtése is jelentős idő- és költségráfordítást jelent.

A kormány egyik legfontosabb célja az online számla 2018. július 1-jei bevezetésekor az volt, hogy az adóhivatal online eszközeit közvetlenül az adózók szolgálatába állítsák

- mondta az államtitkár. Hozzátette: eddig ezek az eszközök százmilliárdokat hoztak az államkasszának, és biztosították a tiszta piaci versenyt, ám néhány éven belül épp ez a fajta elektronikus adatszolgáltatás teremtheti meg a feltételeit annak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áfa-bevallási tervezetet készíthessen. Az úgynevezett e-áfa felületének kialakításakor fontos a könnyű és gyors használhatóság, valamint az is, hogy a tervezetek és a jóváhagyott bevallások hat évig elérhetőek lesznek, így sokkal egyszerűbbé válik majd az áfa-bevallás önellenőrzése vagy helyesbítése. A rendszer a számlák adatai mellett biztosíthatja az adómérték vagy a -mentesség szerinti összesítést is.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1907/20190730ado-adobevallas-adokulcs-eva-egyszerusitett.jpg?w=644&h=322
Az adócsökkentésben élen járunk az Európai UnióbanFotó: Pályi Zsófia [origo]

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy

A Pénzügyminisztérium szerint a vállalkozások majd öt százaléka szinte minden adóügyét papír alapon intézi, így állítja ki számláit és bizonylatait is. Az adóhivatal egy másik szolgáltatása a számlatömböt használó vállalkozásoknak is olyan alternatívát kínál, amely miatt minden érintettnek érdemes áttérni az online számlázásra.

Már idén elérhetővé is válhat a NAV egyedülálló adóhatósági szolgáltatása, a mobiltelefonon elérhető online számlázó alkalmazás

- jelentette be Izer Norbert. A részleteket az adóhivatal képviselői ismertették. Elmondásuk szerint a NAV fejlesztésével igen egyszerűen, néhány kattintással elkészíthető a számla. A szolgáltatás teljesen ingyenes, és a magyar mellett angol és német nyelven is elérhető lesz.
Az Adó-Tanácskozáson szóba került a foglalkoztatáshoz köthető adminisztráció is. Ez jellemzően több mint tízféle adatszolgáltatást jelent a gyakorlatban, amelyet az adóhivatal mellett különféle szervezetek részére kell megtennie a gazdálkodónak, így például van, amit a Központi Statisztikai Hivatalnak vagy a Magyar Államkincstárnak kell elküldeni. A cél itt is a lehető legkevesebb adat bekérése a vállalkozásoktól.

Cserébe egy olyan online-foglalkoztatási portál jön létre, amely lényegesen csökkenti a bürokratikus terheket

- határozta meg a fejlesztés irányát az államtitkár.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1907/20190725nav-nemzeti-ado-es-vamhivatal.jpg?w=644&h=322
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelületeFotó: Szabó Gábor - Origo

A harmadik alkalommal összehívott Adó-Tanácskozás, amelyen a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, szervezetek, illetve könyvelők vettek részt, hasznossága megkérdőjelezhetetlen - húzta alá Izer Norbert. A résztvevők a gyakorlati tapasztalatok alapján számtalan ötlettel, javaslattal álltak elő. Így az adóhivatal három új, még fejlesztés alatt álló szolgáltatása amellett, hogy a hazai vállalkozásoknak jelentős könnyebbséget hoz, világszerte másolandó modellé válhat, valamint segíthet abban is, hogy néhány éven belül az EU legnagyobb adminisztráció-csökkentő címét is elnyerje Magyarország.

A résztvevők szerint a kata célját kell szem előtt tartani, vagyis azt, hogy ez az adófajta a kisvállalatoknak kínál könnyítést, a foglalkoztatás alternatívájaként viszont nem alkalmazható. Tekintettel arra, hogy már majdnem minden harmadik vállalkozás a kata, illetve a kiva (kisvállalati adó) szerint adózik, ez lesz a következő, várhatóan március elején összeülő, negyedik Adó-Tanácskozás témája - olvasható a közleményben.