https://img2.hvg.hu/image.aspx?id=2d64e5eb-022b-487f-a70b-28cd04ab0e2e&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Gyanúsított lett a hvg.hu munkatársát, Hont Andrást inzultáló férfi

by

A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki B. Zsoltot.

Inzultálták csütörtök este a Fidesz rasszizmus ellen meghirdetett, budapesti tüntetésén a HVG újságíróját, Hont Andrást, aminek nyomán a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, garázdaság gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Kollégánkat a Vadhajtások szélsőjobboldali portál munkatársa, Bede Zsolt fenyegette, lökdöste. Akcióját a Facebookon élőben közvetítette.

A rendőrség péntek délután azt közölte, hogy a hivatalból indított nyomozás keretében kihallgatták B. Zsoltot.

Mint írták, a rendelkezésre álló adatok szerint január 30-án 17 óra körül Budapesten, a VII. kerület Erzsébet körút 9-11. szám előtti bejelentett gyűlésen részt vevő B. Zsolt budapesti lakos szóváltásba keveredett egy, a gyűlésről tudósító, munkáját végző újságíróval. B. Zsolt az újságírót szidalmazta, meglökte, valamint a szemüvegét is levette.

A tüntetésen a 444.hu munkatársait is hasonló inzultus érte mások részéről. Erre reagálva közös nyilatkozatot tett közzé a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több támadás éri a munkájukat végző újságírókat.