Megerőszakolta, és nemi betegséggel is megfertőzte mostohalányait egy minnesotai férfi

by

Kedden elítéltek egy minnesotai férfit, mert többször is molesztálta, és megerőszakolta barátnője négyéves ikreit, ezen kívül egy súlyos nemi betegséggel is megfertőzte őket - írja a Foxnews.com.

A 36 éves Arturo Macarro Gutierrezt 2018 októberén tartóztatták le, miután

A lányt ezután a kórházba vitték kivizsgálásra, ahol

szervezetéből gonorrhea baktériumot mutattak ki, amely a kankó nevű nemi betegség okozója. A férfi először szilárdan állította, hogy ártatlan, de amikor rajta és a kislány testvérén is elvégezték a gonorrhoea-tesztet, az mindkettejüknél pozitív eredményt mutatott.

 Így a férfi nem tagadhatta tovább, hogy megerőszakolta a gyerekeket.

A férfinak kedden volt a tárgyalása, amelyen nemi erőszak vádjával elítélték.

Súlyosbítja az ügyet, hogy kiskorú gyerekeket zaklatott, visszaélt a védtelenségükkel, emellett fenyegette, manipulálta, és rettegésben tartotta őket, hogy ne beszéljenek róla másoknak. Az eset annyiból szerencsés, hogy a lányok mégis voltak olyan bátrak, hogy mertek segítséget kérni, és a felnőttek pedig komolyan vették, és hittek nekik. Sok esetben sajnos, ha a gyerek zaklatásra panaszkodik, a felnőtt nem hisz neki, ugyanis el sem tudja képzelni, hogy éppen az ő párja, apja, vagy nagyapja az, aki ilyet tenne a gyerekkel. Így aztán sokszor a gyerekek élénk fantáziájára fogják, biztosak benne, hogy csak kitalálta. Ezért minden szülőt figyelmeztetek, hogy okuljanak a példából, és ha a gyerek csak egyszer is megemlít valami hasonlót, kezeljék a helyzetet teljes komolysággal, járjanak utána, és ne szégyelljenek segítséget kérni, amíg nem késő"

- mondta az ügyész.