Egyszer dinnyelébe fulladsz, mint egy piaci légy

by

„A Lassú Falu úton van, leginkább mindenféle értelemben. Egy folyamatos A-ból B-be, a megérkezés stabil konklúziója nélkül” – jelenti Gergály Norbert, azaz Goulasch, a második nagylemezével jelentkező Slow Village háza tájáról. A csapat legújabb anyaga a Stenken hallható először.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3140/31401/314011/31401101_8107fb8c6d4f1d9b4d9b0efcc9af2fc1_wm.jpg
Fotó: Őrsi András

Az Úton című album előfutára és címadó trekkje – a 201X című debütlemezhez és a 2018 egyik legjobb magyar megjelenésének választott Miezmámegin' EP-hez hasonlóan – szintén a Stenken mutatkozott be tavaly nyáron. A Slow Village akkor egy ízig-vérig nyári dalként harangozta be a számot.

Valójában elkezdtük kiértékelni az elmúlt éveket, azt, ahogyan találkoztunk, azt, ahogyan az összebólogatásból létrejött egy zenekar, egy baráti társaság, hogy mennyire örülünk is ennek a váratlan frontális ütközésnek. Belső és külső utak is megelevenednek a cuccban, a szélrózsa minden irányából hozott gyermekkori élmények, a kultúra iránti szeretet, „shout out”-ok az inspirációnak, a már-már mániákus információfüggőségnek. Kritikusabb, társadalmilag érzékenyebb dalokat is rejt az anyag, amiket igazi „menjünk és verjük telibe a mikrofont” trekkek oldanak fel. Szerintünk ez egy laza, velejéig őszinte és kísérletezgető, de stabil vízióval és ízvilággal rendelkező lemez lett, ami szembe megy a plasztikus image-építés módszereivel

– árulja el Goulasch az albumról.

A Slow Village már a 2018-as Miezmámegin' megjelenésekor elárulta, hogy a második nagylemez majd „koncepciózusabb, vendégproduceresebb és közreműködősebb” lesz. Nem kamuztak, a lemez közreműködői között van a Hősök, Gege, Vanis, Phat, a Speiz Boiz, valamint Oriza és Balek is. „A csattogós, kopogós dobok és gatyaszár-lobogtatós basszusok nem mentek sehová, de szerettünk volna több hozzávalóval dolgozni, olyan producerekkel, akikre felnézünk és közel állnak hozzánk. A vendég MC-k palettája sem egyszerű sztori, hiszen a lehető legkülönfélébb módon történtek ezek a közreműködések. Voltak előre lebeszélt, megtervezett featek, volt, hogy valakinek annyira megtetszett random a beat, hogy egyből feldurrantott egy verzét, és van olyan is, aki már több éve nem rappelt, de most itt van az anyagon, ami még mindig hihetetlen érzés számunkra” – mondja Goulasch.

Az album dalait a Karmatik Studioban vette fel a csapat, a master a SuperSize Recording stúdiójában készült, a lemez grafikai munkálatait Fork Imre készítette, a Speiz Boizzal készült dalok felvételeiért Czirják Tamás felelt. Február elsején, szombaton, a Slow Village bulival ünnepli a második nagylemez megjelenését a Madách téri Telepen, ahol a csapat tagjai dj-znek majd; február 14-én, szombaton, pedig az Akváriumban tartják majd a lemezbemutató-koncertet, ahol a Speiz Boiz is csatlakozik hozzájuk, előttük pedig a brightoni Lady Sanity melegíti be a színpadot. A Slow Village később Székesfehérváron, Győrben, Sopronban és Debrecenben is koncertezik.

Goulasch egyébként épp tavaly ilyenkor vezette körbe az Indexet Zalaegerszegen Az én városom sorozatunk legelső részében, amiben arról mesélt, hogy milyen volt felnőni és fiatalnak lenni Zala megyében. A Slow Village második albuma a nagyobb digitális zeneáruházakban február hetedikén válik elérhetővé.