JÁRVÁNY

Két fertőzöttet találtak Oroszországban

A brit egészségügyi minisztérium is közölte, hogy Angliában szintén két páciens szervezetében azonosították a kórokozót.

Két új koronavírus-fertőzött személyt azonosítottak Oroszországban – jelentette ki Tatyjana Golikova, a járvány elleni védekezést irányító törzset irányító orosz miniszterelnök-helyettes újságíróknak pénteken Moszkvában.

Ez volt az első eset, hogy a vuhani eredetű kór felbukkant Oroszországban. Az egyik fertőzöttnél a Bajkálon túli területen, a másiknál Tyumeny megyében diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. Mindkét érintett kínai állampolgár.

Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője közölte, hogy a betegség oroszországi terjedésének veszélye nem áll fenn, mert mindkét fertőzöttet elkülönítették.

A hónap folyamán korábban egyébként mindét fertőzött megfordult Kínában. Popova szerint mindkettőjüknél heveny légúti fertőzéses megbetegedést észleltek, némi lázzal. Betegségük az orosz szakértő szerint könnyű lefolyású, állapotuk stabil.

Popova bejelentette, hogy a járvány miatt Oroszország megkezdte állampolgárainak evakuálását a kínai Hupej tartományból és Vuhan városból. Mint mondta, az érintettek – számuk a sajtóban megjelent adatok szerint mintegy 600 fő lehet – választhatnak a hazatérés és a maradás között. Azokat, akik a hazaszállítás mellett döntenek, 14 napig karanténban fogják tartani Oroszországban.

Golikova közölte, hogy az Aeroflot pekingi, sanghaji, kantoni és hongkongi járatai, valamint a kínai légitársaságok menetrend szerinti járatai kivételével leállítják a légiutas-közlekedést a két ország között. A nap folyamán korábban ismertté vált, hogy a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren az összes légitársaság kínai járatainak fogadását az F terminálra irányították át.

A miniszterelnök-helyettes szerint nem fogják beengedni Oroszországba a Mongólián át tranzitáló kínai állampolgárokat és Moszkva fontolóra vette a munkavállalói vízumok kiadásának felfüggesztését is a kínaiak számára. Golikova ugyanakkor azt mondta, hogy az orosz vezetés nem szándékozik leállíttatni a postai és a teherszállításokat a két ország között.

A Roszpotrebnadzor pénteken újabb javaslatokat tett közzé a járvány megelőzése érdekében. Ezekben a hatóság a személyi higiéniés szabályok szigorú betartása mellett egyebek között az egyszer használatos védőkesztyű és a maszk viselését, valamint a hosszú haj kibontásától való tartózkodást tanácsolta a nyilvános helyeken.

A Kommerszant című orosz gazdasági napilap piaci szereplőkre hivatkozva azt írta, hogy mintegy két héttel elhalasztották a kínai gyártók és az Apple mobiltelefonjaik oroszországi szállítását a koronavírus terjedése miatt. A halasztás oka, hogy ezeknél a cégeknél a járvány miatt február 10-ig meghosszabbították az alkalmazottak holdújévi szabadságát. A lap szerint nem kizárt, hogy a kényszervakáció még ennél is tovább tart majd Kínában.

Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus okozta betegség

A brit egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában.

A tárca tájékoztatása szerint a két beteg ugyanannak a családnak a tagja.

A közlemény, amelyet az angliai tiszti főorvos, Chris Whitty nevében adott ki a minisztérium, nem tér ki arra, hogy brit állampolgárokról van-e szó, és arra sem, hogy jártak-e a járvány gócpontjának tekintett kínai Hupej tartományban.

Nem említi a kommüniké, hogy a két beteg Anglián belül hol tartózkodik.

Chris Whitty, aki egyben a brit kormány egészségügyi főtanácsadója is, a múlt héten az addigi „nagyon alacsony” fokozatról „alacsony” – vagyis eggyel magasabb – szintre módosította a brit lakosság fertőződési kockázatára érvényes útmutatást.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter az intézkedés után, a londoni alsóházban tartott soron kívüli tájékoztatásában elmondta: ez azt jelenti, hogy megnőtt a valószínűsége az új koronavírus okozta betegség megjelenésének az Egyesült Királyságban. Whitty professzor pénteki közleménye szerint az Angliában azonosított két beteget a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) részesíti szakorvosi ellátásban, és a brit hatóságok kipróbált járványmegelőző eljárásokat foganatosítottak a vírus további terjedésének megakadályozására.

Az angliai tiszti főorvos szerint az NHS rendkívül jól felkészült a járványos betegségek kezelésére, és máris megkezdődött annak felderítése, hogy a két beteg érintkezett-e másokkal fertőződésük után.

A brit külügyminisztérium a héten eltanácsolta a kínai utazásoktól a brit állampolgárokat az új koronavírus okozta járvány miatt.

A tárca Kínára vonatkozó módosított hivatalos utazási tanácsadásában azt kéri, hogy a britek egyáltalán ne keressék fel Hupej tartományt, ahonnan a járvány terjedni kezdett.

A minisztérium javasolja egyben, hogy azok a britek, akik már ebben az országrészben tartózkodnak, távozzanak onnan, ha erre van módjuk.

A felhívás arra is inti a briteket, hogy Kína többi országrészébe se utazzanak, ha ez nem feltétlenül szükséges.
Pénteken elindult Vuhanból, a járvány központi gócának tartott Hupej tartománybeli nagyvárosból Nagy-Britannia felé egy repülőgép, fedélzetén 83 brit és 27 külföldi állampolgárral.

A brit kormány által bérelt gép Brize Norton katonai repülőterén, a brit királyi légierő (RAF) Londonhoz közeli támaszpontján száll le. A brit állampolgárokat érkezésük után két hétre egy északnyugat-angliai kórház e célra kialakított karanténjába szállítják.

A repülőgép a külföldi utasokkal ezután Spanyolországba repül tovább.

A British Airways légitársaság a héten leállította összes kínai járatát.