Az egyik legnagyobb adminisztráció-csökkentő lehet Magyarország

by
Az Európai Unió tagállamai közti adócsökkentési versenyben már több mint három éve az élmezőnyben vagyunk. A mai Adó-Tanácskozás segíthet abban, hogy néhány éven belül az adó-adminisztráció csökkentésében is hasonló eredményeket érjünk el

– mondta az Adó-Tanácskozást követően Izer Norbert. Hazánk legjelentősebb adószakmai fórumán szóba került az is, hogy az adóhivatal néhány éven belül egyre több olyan, vállalkozásokat segítő szolgáltatást nyújthat, amelyek nemzetközi szinten is példaértékűek lehetnek — idézi az adóügyekért felelős államtitkárt a Pénzügyminisztérium közleménye.

Magyarország az adózás terén számos elismerést gyűjtött be az elmúlt időszakban. 2018-ban hazánk lett az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője. A tavaly elért ezüstérem mellett a Világbank adózást értékelő listáján is hatalmasat – mintegy harminc helyezést – lépett előre.

Az adópolitikánk kifizetődő is, hiszen már 2018 óta Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célpontja között szerepel

– emlékeztetett Izer Norbert. Az eredményeket tovább javíthatja, ha jelentősen csökkentjük az adó-adminisztrációt – tette hozzá.

A kormány egyik legfontosabb célja az online számla 2018. július 1-jei bevezetésekor az volt, hogy az adóhivatal online eszközeit közvetlenül az adózók szolgálatába állítsuk – mondta az államtitkár. Hozzátette:

Az úgynevezett e-áfa felületének kialakításakor fontos a könnyű és gyors használhatóság, valamint az is, hogy a tervezetek és a jóváhagyott bevallások hat évig elérhetőek lesznek, így sokkal egyszerűbbé válik majd az áfa-bevallás önellenőrzése vagy helyesbítése. A rendszer a számlák adatai mellett biztosíthatja az adómérték vagy a mentesség szerinti összesítést is.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2019/02/+otf/810w/shutterstock364867205-e1577798266332.jpg
Fotó: Shutterstock

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy 2021. január 1-jétől már minden számla adatának online kell beérkeznie az adóhivatalhoz, ami elengedhetetlen az áfa-bevallási tervezetek kiajánlásához. A Pénzügyminisztérium szerint

Már idén elérhetővé is válhat a NAV egyedülálló adóhatósági szolgáltatása, a mobiltelefonon elérhető online számlázó alkalmazás – jelentette az államtitkár.

A harmadik alkalommal összehívott Adó-Tanácskozás, amelyen a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, szervezetek, illetve könyvelők vettek részt, hasznossága megkérdőjelezhetetlen – mondta Izer Norbert. Az Adó-Tanácskozáson szóba került a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata is. A résztvevők szerint a kata célját kell szem előtt tartani, vagyis azt, hogy ez az adófajta a kisvállalatoknak kínál könnyítést, a foglalkoztatás alternatívájaként viszont nem alkalmazható.