Elképesztő felvételek készültek a Nap felszínéről

Korábban nem látott részletességgel mutatja be a Nap felszínét az új hawaii teleszkóp. Felvételei akár 30 kilométeres felszíni jelenségeket is láthatóvá tesznek.

by

A képeket az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation, NSF) Daniel K. Inouye Naptávcsöve (DKIST) készítette, mely mintegy 3000 méterrel a tengerszint felett, a Maui szigeten lévő Haleakala vulkán tetején található.

A teleszkóp, amelynek része a világ legnagyobb, 4 méteres naptükre, lehetővé teszi, hogy a kutatók jobban megértsék a Napot és annak hatását a Földre - közölte a coloradói Boulderben lévő Nemzeti Nap Obszervatórium.

http://enmg.hu/images/2020/01/nap.jpg

A Földtől 149 millió kilométerre lévő Napot borító plazmában láthatóvá vált a viharos, "forrongó" gázmintázat. A sejtszerű struktúrák belsejében forró plazma emelkedik a felszínre, majd lehűl, és sötét vonalakban lesüllyed. Ez a folyamat a konvekció, vagyis hőáramlás. Az új eszközzel a mágneses mezők markerei is jól láthatóvá válnak.

http://enmg.hu/images/2020/01/1nap1.jpg

A naptevékenység, vagy "űridőjárás" tanulmányozása segíthet a tudósoknak előrejelezni a Föld esetleges problémáit. A Nap mágneses kitörései többek között tönkre tehetnek műholdakat, működésképtelenné tehetik a GPS-t, hatással lehetnek a légiközlekedésre és áramkimaradást okozhatnak.

"Ez a teleszkóp segít megérteni, mi irányítja az űrbéli időjárást és segítségével pontosabban megjövendölhetjük a napviharokat" - emelte ki France Calrdova, az NSF igazgatója. A DKIST az amerikai űrkutatási hivatal Nap körül keringő, Parker Solar Probe nevű űrszondájával, valamint a továbbiakban a NASA és az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondájával működik együtt, amelyet február elején indítanak útnak.


Kapcsolódó írások:

Rengeteg türelem kellett az első űrkeksz megsütéséhez

Veszélyes mértékű stresszt élnek meg az elkötelezett focirajongók

Életre keltették egy 3000 ezer éves egyiptomi múmia hangját