Acer blog: Felkészült 2020-ra a Spin 3

by

Minden piaci elemzés arra utal, hogy a tabletté alakítható notebookok népszerűsége töretlen, az Acer pedig a Spin sorozattal pontosan ezt a szegmenst kívánja lefedni. A cég megszokott nevezéktanát ismerők számára nyilván nem okoz gondot beazonosítani a hozzánk nemrég érkezett Spin SP314-54N modellt: ez a nemrég, a CES-en bemutatkozott, 10-ik generációs Intel Ice Lake processzorra épülő középkategóriás változat, 14 hüvelykes kijelzővel. Mivel még nem végleges változatról van szó, teljes értékű tesztet nem végeztünk vele, de ez nem jelenti azt, hogy nem próbáltuk ki a tajvani cég legújabb termékét.

Külső

Ha forradalminak nem is mondanánk a formatervet illető változásokat, azért a ráncfelvarrásnál több történt, a 2020-as modell ugyanis elegánsabb és profibb hatást kelt – az előddel összevetve azt is mondhatjuk, hogy külsőre egy kategóriával feljebb lépett a Spin 3.

https://prohardver.hu/dl/cnt/2020-01/158085/0127_acer_spin3_01.jpg

Ami elsőre látszik a képeken is, az a divatnak megfelelően keskenyebbre húzott képernyőkeret, amely ráadásul üveg mögött rejtőzik, így kikapcsolt állapotban teljesen, sötét háttérrel pedig szinte teljesen láthatatlanná is válik. Persze egy 2 az 1-ben gépnél nem jó, ha milliméterekben mérhető csak a káva, különben kézben tartva óhatatlanul is megnyomjuk majd az érintőképernyő szélét. Ebből a szempontból a Spin 3 méreteit jól eltalálták, kényelmes, de még nyugodtan fogható, nem kell óvatoskodnunk vele. Az elődmodellhez hasonlóan most is tartozék a toll, melyet a gépház oldalából húzhatunk ki.

https://prohardver.hu/dl/cnt/2020-01/158085/0127_acer_spin3_04.jpg

Nem változott az anyaghasználat: ami műanyag volt, az is maradt, tehát a Spin 3 nem az alumínium unibody eszközök csapatát bővíti. Az összeszerelés ettől még remek, a ház is masszív, a billentyűzet sem hajlik. És ha már billentyűzet: kényelmes, jól kezelhető darabról van szó, mely háttérvilágítással is rendelkezik. A ház két felét összekötő zsanérok érzésre nem változtak a korábbi modellekhez képest, erősek és jól megtartják nyitott állapotban is a beállított helyzetet.

https://prohardver.hu/dl/cnt/2020-01/158085/0127_acer_spin3_05.jpg
https://prohardver.hu/dl/cnt/2020-01/158085/0127_acer_spin3_06.jpg

A csatlakozók között örömmel fedezhetjük fel a Type-C konnektort, mely ráadásul Thunderbolt 3-as interfészként működik. Ez határozott előrelépés az elődhöz képest, mely a két USB 3.1 Type-A kivezetést még csak egy USB 2.0-val egészítette ki.

Hardver

A legfontosabb frissítést az idei évben a tízedik generációs Core processzorok érkezése jelenti, a többi gyártóhoz hasonlóan az Acer is ezekre váltott. Esetünkben egy Core i5-1035G1 került a gépbe, ami egy négymagos, 15 wattos TDP-vel rendelkező CPU, 1 GHz-es alap- és 3,6 GHz-es egymagos Max Turbo frekvenciával. Jelen esetben még 8 GB LPDDR4 RAM és két darab 128 GB-os Kingston NVMe meghajtó került a gépbe. Részletes specifikációi a következők voltak:

Specifikációk
Termék megnevezéseAcer Spin 3 SP314-54N
ProcesszorIntel Core i5-1035G1 – 1,0/3,6 GHz, 15 W TDP
Memória2 x 4 GB Samsung LPDDR4-3200
Kijelző14"-es, Full HD BOE IPS panel, érintésérzékeny
GrafikaIntel UHD Graphics
Adattároló2x 128 GB Kingston NVMe SSD
Optikai meghajtónincs
Kommunikáció- Intel Wi-Fi 6 AX201
- Bluetooth 5.0
Interfészek- 1 db TB3 Type-C
- 2 db USB 3.1 Gen1 Type-A
- HDMI
- audio ki- és bemenet
ExtrákBillentyűzetvilágítás, microSD kártyaolvasó, érintős ceruza
Akkumulátor47,8 Wh
Méret325 x 230 x 17 mm
Tömeg1,5 kg
Operációs rendszerWindows 10 Home

Megszokott rövidített tesztünket futtatva az alábbi eredményeket kaptuk:

A 3DMarkban a következő számokat sikerült megszerezni:

Megemlítenénk még az akkumulátort, mely 47,8 Wh-s kapacitású, és általános irodai munkákra egy perc híján 7 óráig volt képes energiával ellátni a Spin 3-at, ami jól mutatja, hogy fogyasztás szempontjából elég jól áll.

Kijelző

Végül áttérve a képernyőre, mely egy BOE gyártmányú, Full HD felbontású IPS panelt használ, egy átlagos, mindennapi használatra megfelelő példányt látunk. Az 58 százalékos sRGB lefedettség mutatja, hogy grafikai munkákra nem lesz ideális választás a Spin 3 ezzel a panellel, az 1132:1 kontrasztarány azonban teljesen rendben van és a 250 cd/m2 maximális fénysűrűség is elfogadható.

Az érintésérzékeny felület ujjunkkal és a mellékelt tollal is jól kezelhető, kellően reszponzív és pontos, tulajdonképpen élmény vele a munka vagy a szórakozás, ha tablet üzemmódba váltunk.