https://www.bama.hu/wp-content/uploads/2020/01/+otf/1470x600/ReZZaic2zbWNU3aVVlqPf05PVF9WRVJZX1NFQxvaI2gGaFE94qUZKlp1SNmeq0__SNA5E9e8jaJcp5QZv/5424218harkany20120416LAU021-scaled.jpg
FEJLESZTÉSEK

Harkányi Gyógyfürdő: a megújult épületrészt már belakták a vendégek

by

Tavaly hol a fejlesztésekről, hol díjakról, elismerésekről lehetett hallani a Harkányi Gyógyfürdő kapcsán. A beruházásoknak köszönhetően a vendégek a téli hónapokban is egyre több szolgáltatás és program közül válogathatnak.

Az elmúlt évben nagy munkálatok zajlottak Harkányi Gyógyfürdőben, hiszen az úgynevezett II-es épületet teljes egészében felújították, a vendégek számos wellness szolgáltatás közül válogathatnak, illetve az itt kialakított szaunavilág is újdonságként hat az ide érkezők számára. Egy csendes januári hétköznapon Marosi Andrással, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elnök-igazgatójával jártuk végig a komplexumot, miközben az aktualitásokról és a jövőbeli tervekről kérdezgettem. Először a szaunavilág felé vettük az irányt, ahol az ajtóval szemben vaskos vendégkönyvet helyeztek el. Ebben már legalább 35-40 oldalon, közel 100 bejegyzést írtak a vendégek, mindegyik elismerő és köszönő üzenet az itt kapott szolgáltatásért.

Az igazgató szerint nagy igény volt már arra, hogy az egészséges szaunázásnak a tavaly „Az Év Fürdője” díjat elnyert Harkányi Gyógyfürdő is teret adjon, ennek megfelelően szerdától vasárnapig fürdőruhamentes övezetté tették az új szaunavilágot. Nincs ez másként máshol sem, Magyarhertelenden például 5-6 éve vezették be az itthon is egyre inkább elterjedő, külföldön pedig már teljesen természetes fürdőruhamentes kabinokat. Akinek viszont ellenérzése lenne ezzel kapcsolatban, az továbbra is szaunázhat a harkányi gyógyfürdőben az eddig megszokott helyen.

Mint az igazgató fogalmazott, az új épületrészt már teljesen belakták a vendégek, a vezetőség pedig az igényeknek megfelelően alakította a helyiségeket.

Az emeleten a tornaszobában éppen gyógytorna zajlott, nem is zavartunk, csak addig, amíg vetettünk egy pillantást az új eszközökre és berendezésekre. Csoportos és egyéni órákra is van lehetőség a megújult környezetben. A fürdőben egyébként idén is lesz lehetőség TB kedvezményes komplex kezelésekre medencefürdővel, az akció január 27- től február 14-ig tart. A gyógyfürdő részen sétálva most nem kellett kerülgetnünk a vendégeket, de ebben sincs semmi különös, hiszen délelőtt van. A medencékben mártózó vendégek láthatóan élvezték, hogy nincs akkora nyüzsgés, mint általában. Mindeközben az igazgatót a tavalyi forgalomról kérdeztem.

– Tavaly 548 500 vendéget fogadott a strand- és gyógyfürdő, ez nagyjából 1500-al kevesebb vendéget jelentett a 2018-as forgalomhoz képest, ha viszont külön nézzük a strandra érkezők számát, több mint 4000-el több fürdőzőről beszélhetünk. A gyógyfürdő 5800-al kevesebb vendéget fogadott 2019-ben, ezt a II-es épületben zajló munkálatok miatti zajhatásnak tudhatjuk be – mondta. Hozzátette, ugyanakkor az idei első néhány hétben már háromezerrel több látogató érkezett, mint tavaly ezidáig. A harkányiaknak évek óta kedvezményes a téli hónapok egy bizonyos időszakában a belépő, ebben az évben is március 31-ig csupán 600 forintot kell fizetniük a belépőért az önkormányzat és a fürdővállalat támogatásának köszönhetően.

A jegyárakra térve a január elsejei áremelésről érdeklődtem. Ezzel kapcsolatban az igazgató hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítanak a szolgáltatások minőségére, ez pedig hozzáértő, szakképzett munkavállalók nélkül elképzelhetetlen.

– A térség meghatározó munkáltatójaként nem csak a dolgozóink számával szeretnénk kitűnni a többiek közül, hanem felelősségteljes munkaadóként is, a dolgozók béremelése pedig éppen ezért meghaladja a kormány által kötelezővé tett minimum százalékot – emelte ki.

Az idén egyébként tovább erősítik a fürdő programjait is, a nyári szokásos rendezvények, mint a Harkányi Fürdőfesztivál, vagy a szintén koncertekkel és gyerekprogramokkal gazdagított „Hosszú Hétvégék” mellett a téli időszakra is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Kéthetente várják a vendégeket zenés éjszakai fürdőzésre, valamint szaunaestekre, melynek egyébként pénteken lesz az első alkalma, Bangó-Dér Anita szaunamester közreműködésével.

Marosi András elmondta, a fejlesztéseknek még közel sincs vége, hiszen jelenleg is zajlanak a munkálatok az úgynevezett hármas medencén, illetve annak helyén, ugyanis a bontás már kész, jelenleg a földmunkákat végzi a kivitelező. A 3,3 milliárd forintos, állami támogatásból finanszírozott beruházás során két – egy szabadtéri és egy fedett – medencét alakítanak ki, több wellness és élményelemmel. Az építkezés várhatóan 2021-ben fejeződik majd be.