Illegális fakitermelők áldozata lehetett egy vízbe fulladt mexikói környezetvédő

by

Fejsérülést szenvedett mielőtt vízbe fulladt egy mexikói környezetvédelmi aktivista, Homero Gómez González - írja az MTI. A királylepkék élőhelyének védelmezőjeként ismert González január közepén tűnt el tisztázatlan körülmények között, a holtteste pedig szerdán került elő egy mezőgazdasági víztározóból Michoacán államban, Ocampo város térségében.

Gómez Gonzálezt egy három négyzetméter területű, hat méter mély, de vízzel csak félig telt tározóban találták meg. Az ügyészség először először azt mondta, hogy a holttesten nincsenek külsérelmi nyomok, csütörtökre azonban a halottkém megállapította a koponyasérülést. Az ügyészség folytatja a vizsgálatot, ami az AP hírügynökség szerint arra utal, hogy a hatóságok nem balesetként kezelik a halálesetet.

A környezetvédők attól tartanak, hogy Gómez González az illegális fakitermelésben és más tiltott üzletágakban érdekelt bűnszövetkezetek által tucatszám legyilkolt aktivisták egyike. A Greenpeace Mexico nyilatkozatában már most gyilkosságként beszél a pillangóvédő haláláról.

Gómez González agrármérnökként végzett, de az elmúlt években kizárólag a királylepke (Danaus plexippus) népszerűsítésének és a rovar mexikói telelőhelyének, azaz a hegyi fenyvesek védelmének szentelte. Igyekezett távol tartani rezervátumától a favágókat, tüntetéseket, felvonulásokat és őrjáratokat szervezett az erdőirtás ellen. Igyekezett rábírni a környékbeli földműveseket, hogy ültessenek fákat a kivágott erdők helyére, sikerült is elérnie 150 hektárnyi, korábban letarolt terület újraerdősítését. Fivére, Amado Gómez szerint a falusiak attól tartanak, hogy Homero Gómez halálával az erdőknek is vége.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3139/31399/313997/31399791_8ec2f580d222f288d4644d79f4a63b47_wm.jpg
Egy királylepke (Danaus plexippus) nektárt szív egy virágbólFotó: Larry W. Smith / MTI / EPA

Mexikóban sok környezetvédőt gyilkolnak meg. A Global Witness szerint 2017-ben 15, 2018-ban 14 aktivistát öltek meg Mexikóban. Az Amnesty International októberi jelentése szerint 2019 első kilenc hónapjában 12 környezetvédő lett halálos áldozata a természet kizsákmányolásában érdekelt bandáknak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport