A kormány ajánlata: ha a kórházi beszállítók elengedik a követeléseik 20 százalékát, megkapják a maradékot

by

A Portfólió ír arról, hogy a hét elején elindultak a tárgyalások a legnagyobb kórházi beszállítók és a kormányzati tárgyalócsapat között, és a Pénzügyminisztérium vezetésével a kormány képviselői azt ajánlották fel a cégeknek, hogy ha lemondanak a tőkekövetelésük 20%-áról, akkor azonnal megkapják a fennmaradó 80 százaléknyi összeget.

Gulyás Gergely a héten arról beszélt, hogy a beszállítókkal egyesével tárgyalnak, és remélik, hogy számukra nehezen visszautasítható ajánlatot tesznek. 

A Portfóliónak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára eelmondta, hogy a Pénzügyminisztériumba a legalább 100 millió forintos lejárt követeléssel rendelkező cégek képviselőit hívták be tárgyalni. A kormányzati delegációt Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár vezeti, de a NAV, a Belügyminisztérium és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ illetékesei helyet kaptak az asztalnál. 

Rásky beszélt arról is, hogy a cégek 30-30 percet kapnak, és írásos ajánlatot nem tesz eléjük egyelőre a kormány. De az ajánlat már formálódik: 

eszerint ha a hitelező lemond a tőkekövetelésének a 20%-áról, akkor a fennmaradó 80%-ot közvetlenül a költségvetésből megkapják a cégek.

A Pénzügyminisztérium ugyanis megvizsgálta az érintett cégek elmúlt ötéves pénzügyi mérlegét, és arra jutott a kormány, hogy a 20 százalékos tartozáselengedés nem okoz számukra problémát. A tárgyalásokon a lap információi szerint ezen kívül elhangzott, hogy a kormány központosított beszerzésre készül az egészségügyben.

Az OSZ főtitkára azzal kapcsolatban nem akart találgatásokba bocsátkozni, hogy a cégek hogyan fognak reagálni az ajánlatra, de azt elmondta, hogy a szövetség szerint ezek jogos követelések, és a cégeknek jár a tőketartozás, a késedelmi kamat és a behajtási költségátalány is.

Elmondta azt is, hogy nem állnak kényszer alatt a beszállítók, és nem kell elfogadniuk semmiféle ajánlatot. Rásky beszélt arról is, hogy a kötelezettségek mögötti számlák tételes átnézése nem történt meg, ezért ez a 20%-os arány szerinte egy hasra ütés jellegű ajánlat a kormány részéről.

A főtitkár szerint a tárgyalódelegáció február végéig szeretné lezárni a kérdést, azaz március előtt nem fogják megkapni a beszállítók a pénzüket. Közben pedig megy előre az idei év is, és az egészségügyi intézmények az idei évben behúzták a féket, és idei kötelezettségeiket sem nagyon teljesítik.

A Portfólió cikke szerint még nagyobb gondot okozhat, hogy a kisebb, 100 millió alatti lejárt tartozással rendelkező cégekkel, amelyek jellemzően magyar tulajdonban vannak, nem is tárgyal a kormány, egyelőre nem is fizeti ki ezeknek a cégeknek a tartozásokat. Azaz elképzelhető, hogy épp a magyar vállalkozások között lesznek olyanok, akik nem tudnak életben maradni márciusig. 

A gazdasági lap úgy értesült, hogy amennyiben a beszállítók nem fogadják el a 20%-os sarcról szóló ajánlatot (melynek következtében a maradék 80%-ot közvetlenül a költségvetésből fizetné a kormány, nem pedig a kórházakon keresztül), akkor azok a beszállítói tartozások visszakerülnek a kórházakhoz és visszaállnak a sorba, várva a kórházi kifizetést.

Az is a tárgyalásokon derült ki, hogy több beszállító milliárdos összegben faktoráltatta, azaz eladta még ki nem egyenlített követelését erre szakosodott cégeknek. 

Arról, hogy nem a profitéhes beszállítók, hanem az elavult finanszírozás okozza a kórházak eladósodottságát, épp nemrég írtunk hosszabban.