https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/01/man-tgs_press-700x467.jpg

Új telephellyel bővül idehaza az MAN hálózata

by

Az MAN hazai képviselete új telephellyel bővíti hálózatát idehaza – derült ki a cég 2019-es évértékelőjén. Az eTGE forgalmazása is megkezdődhet idén Magyarországon.

A tervek szerint az új, Fóton létesülő szerviz öt komplett szerelőállással fog rendelkezni és a buszok, valamint a teherautók mellett a kishaszonjárművek szervizelésére is alkalmas lesz. Az új létesítményben nemcsak a járművek szerelése, hanem azok takarítása is megvalósulhat a kamionmosónak köszönhetően. Nem ez lesz az egyetlen infrastrukturális fejlesztés az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. részéről, ugyanis Győrött várhatóan 50 százalékkal fogják növelni a kapacitást.

A tavalyi évvel kapcsolatban a társaság elárulta, hogy 2019-ben sikeres évet zártak. A kishaszonjárművek terén 2019-ben több mint 100 darab MAN TGE-t értékesítettek idehaza, 2020-ra vonatkozóan pedig már 150-170 darabbal számolnak. Az év második negyedévében pedig elindulhat az MAN eTGE értékesítése.  A nehéz kategóriás járművek terén továbbra is a TGX nyerges vontató bizonyult slágerterméknek. A modellt elsősorban a széles garancialehetőségek, a web alapú tematika, valamint a gyári hátterű finanszírozás teszi vonzóvá a magyar üzemeltetők szemében.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2018/11/neoplan_06-700x467.jpg

Tavaly az MAN közel 700 darab nehéz-kategóriás teherautót értékesített, amelyből 380 darab fülke-alváz kombináció volt. Ez kimagasló aránynak számít az MAN hazai tevékenységének történetében. Az építőipari szegmensben pedig több mint 50 darab 8×4-es hajtásképletű TGX került eladásra.

Az MAN, illetve vele együtt a Neoplan a buszok terén is több fontos sikert könyvelhetett el a tavalyi évben. 2019-ben a Neoplan piacvezető lett a Tourliner távolsági autóbusszal Magyarországon, amelyből immáron 94 darab van forgalomban a Volánbusznál. A 2019-es esztendőben 43 darab ilyen autóbuszt adott át az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. az állami szolgáltatónak, emellett 17 darab magánüzemeltető is vásárolt ebből a típusból.

A járművek értékesítése mellett a cég az idei évben kiemelt hangsúlyt fektetett a sofőrképzésre, ami elsősorban az üzemeltetők érdekeit szolgálja. A 2019 eleje óta, az ügyfelek telephelyein megvalósított képzések első alkalommal ingyenesek, így az újonnan beszerzett teherautókat vezető sofőrök jobban odafigyelhetnek a gazdaságos üzemeltetésre, valamint a vezetéstámogató rendszerek használatára. Az MAN tavaly 150 tréninget szervezett és idén arra számítanak, hogy nőni fog az igény az ilyen jellegű oktatásokra.

Az évértékelőn azt is elárulták, hogy tavaly globálisan nézve több mint 22 ezer használt tehergépjárművet adtak el. Ezen a téren a hazai képviselet is aktív, tavaly például egy ügyfél kérésére korábban nemzetközi forgalomban dolgozó MAN-eket alakítottak át billencses teherautókká.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2019/12/istock-960853620-196x131.jpgVér, fájdalom, ijedtség: ez az aranyér
Miért lenne aranyból az aranyér?