https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2019/12/marko-700x467.jpg

F1: A Red Bull máris óvással fenyegeti a Ferrarit

by

Helmut Marko, a Red Bull sportfőnöke szerint csapata azonnal óvni fog, ha ismét gyanúsnak tűnik a Ferrari motorja.

Messze kimagaslott a mezőnyből a Ferrari motorja tavaly, amit a riválisok nem is néztek tétlenül: több, az FIA-hoz intézett szabályértelmezési kérdéssel próbálták kihúzni az olaszok méregfogát.

A szövetség a szezon végén több technikai direktívát is kiadott a vélt vagy valós szürke zónák kifehérítésére, a Ferrari teljesítménye látványosan vissza is esett.

Helmut Marko, a Red Bull sportfőnöke szerint idén már óvni is készen áll a csapat. “Több olyan pontja volt a Ferrari motorjának tavaly, amelyek már túl is mentek a szürke zónák határán” – mondta Marko.

“Ha részünkről ismét felmerül a szabálytalanság gyanúja, egészen biztosan óvni fogunk.”

Marko megerősítette azt is, hogy soha nem állt olyan jól a felkészüléssel a Red Bull, mint idén. “A korábbi évekhez képest sokkal előrébb tartunk. Február 12-én már pályára is visszük az autót Silverstone-ban, addig a tesztpadon fut.”

Ezzel a Red Bull akár az első csapat is lehet, amelyik pályán járatja be az idei autóját.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2019/12/istock-960853620-196x131.jpgVér, fájdalom, ijedtség: ez az aranyér
Miért lenne aranyból az aranyér?