Babos Tímea: Különösen édes számunkra ez a győzelem

by

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic párosa két szettben, 6:2, 6:1-re legyőzte az első helyen kiemelt Hszie Szu-vej, Barbora Strychova tajvani, cseh kettőst az Australian Open döntőjében. Bár az eredmény alapján simának tűnhet a mérkőzés, a magyar klasszis a MOL Csapatnak elmondta, korántsem volt az.
"Érdekes, mert ha csak a számokat nézzük, ez volt a legsimább meccsünk a verseny alatt. Az első szettben volt egy kisebb megtorpanásunk, 2-2 után, de szerencsére jól jöttünk ki belőle, és onnan már nem volt megállás. Úgy érzem, hogy megint megmutattuk, mitől vagyunk jók Kikivel, hiszen csapatként működtünk együtt. Amikor nekem volt kis megingásom, Kiki reagált rá, és ez fordítva is igaz természetesen.

Tudtuk, hogy ha a saját játékunkat hozzuk, lehet esélyünk, így nagyon örülök, hogy sikerült. Sokat dolgoztunk az elmúlt két hétben, rengeteget edzettünk, gyakoroltunk együtt, és mindketten boldogok vagyunk, hogy újabb Grand Slamet nyertünk

- kezdte az immáron háromszoros Grand Slam-győztes.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2001/20200131babos-timea-mladenovic-kristina-melbourne1.jpg
A pályán kívül is nagyon jó a kapcsolatukForrás: MTI/AP/Andy Wong

"Lehetne azt mondani, hogy sima meccs volt, és a legkönnyebb a tornán, de azért azt ne felejtsük el, hogy a háló túloldalán mégiscsak az első kiemelt állt, akik szintén szettveszteség nélkül jutottak el a döntőig. Igyekeztünk csak magunkra figyelni. A mi párosjátékunk viszonylag egyszerű képletre épül, stabil alapjáték mellé agresszív hálójáték társul.

Nem szeretünk belemenni a nagy alapvonalas adok-kapokba, ezért kulcsfontosságú, hogy alapvonalról hogyan készítünk elő. Hszie unortodox stílusú játékos, és szereti a nem várt megoldásokat, de szerencsére ma nem igazán hagytuk szóhoz jutni

- árulta el a titkot Babos, aki korábban épp a tajvani játékos mellett szerezte meg első tornagyőzelmét még 2012-ben.
Mióta újra összeálltak Kiki Mladenoviccsal, egészen elképesztő mérlegük van. Két AusOpen-győzelem mellé van két világbajnoki címük, és egy Roland Garros-trófeájuk tavalyról. A kérdésre, hogy hova lehet még emelni a lécet, Babos higgadtan válaszolt:

Köszönjük szépen, de azért a wimbledoni trófea még nagyon hiányzik...

Az egész tornán érezhető volt, hogy a magyar-francia páros mentálisan is topon van, hiszen - ha szettet nem is veszítettek - nehéz helyzetek azért bőven akadtak a melbourne-i versenyen. A döntőben is volt egy kisebb megingás, de megnyugtató volt látni, hogy az első szett közepén érkező hullámvölgy sem tudta kizökkenteni őket.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2001/20200131babos-timea-mladenovic-kristina-melbourne5.jpg
Tökéletes volt a taktika az első kiemelt páros ellenForrás: MTI/AP/Andy Wong

"Párosban jellemző rám, ami sajnos egyéniben nem, hogy hiszek magamban, tudom kezelni a nehéz helyzeteket, továbbá természetesen bízom Kikiben. Sokszor megmutattuk már, hogy minket nem lehet leírni, rengeteg nehéz csatát éltünk át együtt, hagytuk el boldogan és könnyek között is a pályát. Elég csak a tavalyi AusOpen-döntőnkre gondolni, ahol bizony nem sikerült a legjobbunkat nyújtani, így kicsordult pár könnycsepp az eredményhirdetés alatt (is)."

"A lényeg, hogy igyekszünk tanulni minden meccsből. Mindkettőnknek nagyon fontos a páros. Egymásért játszunk, ami extra erőt és bizalmat ad mindkettőnknek.

Barátok vagyunk, jóban-rosszban egymás mellett állunk, és ez nem csak a teniszpályára igaz természetesen. Mindkettőnknek voltak nehéz időszakai a magánéletben és a karrierünkben is az elmúlt hónapokban, így különösen édes számunkra ez a győzelem!

- szögezte le Babos Tímea.