Harmadik gyermekét várja Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova

Kerekedő pocakkal kapták lencsevégre az egykori teniszezőnőt.

Anna Kurnyikova 2017 decemberében adott életet ikreinek, a kis Nicholasnak és Lucynak. Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy úton van a harmadik gyerkőc, Anna és kedvese, Enrique Iglesias hamarosan ismét szülők lesznek.

#happynewyear #сновымгодом 🎈

A négyfős család Floridában él, magánéletükről pedig ritkán beszélnek a nyilvánosság előtt, így ahogy az első terhességről, úgy a mostaniról sem meséltek közösségi oldalaikon, Anna kerekedő pocakjáról a Hola magazin hozott le néhány lesifotót.

Bár a sajtót ellepték a gólyahírről szóló cikkek, a pár továbbra sem nyilatkozik az ügyben, így várhatóan már csak a piciről készült első fotóval ismerik el újabb boldogságukat.

A szülők 2001-ben találkoztak Enrique Escape videoklipjének forgatásán, bár esküvőre eddig még nem került sor, és nem is biztos, hogy tervezik, Az énekes korábban úgy nyilatkozott, hogy elvált szülők gyermekeként nem hisz a papír erejében, ellenben Annával nagyon boldogok így is.

Tweet