https://img1.hvg.hu/image.aspx?id=3982fddb-752d-40b2-9d65-12977a5237c5&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Polt Péterrel találkozott az unió csalás ellen hivatalának főigazgatója

by

A megvalósult találkozóról közleményt adott ki a legfőbb ügyész hivatala. A két szervezet jó munkakapcsolatban áll, írták.

Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta pénteken az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatóját, Ville Itälä-t, derült ki a szervezet közleményéből. Ebben azt írták, a beszélgetés során "a felek a szervezeteik közötti eddigi jó együttműködés további elmélyítésében állapodtak meg". Ville Itälä először folytatott megbeszélést Polttal, amióta az OLAF főigazgatójának kinevezték.

Polt hivatala közleményében arról is beszámolt, hogy "a magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik", illetve "mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók".

A két szervezet közötti folyamatos és jó kapcsolatot az OLAF korábbi főigazgatója, Giovanni Kessler is kiemelte, áll a közleményben.

Az OLAF feladata az európai uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos adminisztratív szabálytalanságok feltárása.

Polték szerint a hazai nyomozások eredményességét igazolja, hogy az OLAF 2018-as éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot (36%) lényegesen meghaladóan emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásaival érintett ügyekben (45%). További pozitív irányú változás, hogy az OLAF igazságügyi ajánlásainak száma az utóbbi években folyamatosan csökkent - tették hozzá.

A közlemény arról nem tesz említést, hogy az OLAF főigazgatója a Transparency International pénteki eseményén is részt vett. A TI korábbi jelentésében arról számolt be, hogy az EU második legkorruptabb országa Magyarország.