Új kiállítással ünnepel Japán és Magyarország - VIDEÓ

by

Új kiállítással emlékezik meg a Japán és Magyarország között fennálló diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulójáról a Szépművészeti Múzeum.

A tokiói National Art Centerben megnyílt és március elejéig látható Kincsek Budapestről című tárlat, most pedig a Szépművészeti Múzeumban nyílik kamarakiállítás egy érdekes japán témával. A kiállításon főleg fametszetek, illetve linóleum metszetek láthatók.

A Japonizmusnak nevezzük azt a nagyjából 50 évig tartó folyamatot, amikor az Európai alkotók a 19. század közepén magukba szívták az addig elzárkózó Japán, művészeti megközelítését.

A „Fametszet” egy grafikai eljárás jelent, amelynek a célja, hogy segítse a művésznek a sokszorosítás folyamatát – mondta Bodor Kata, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, kurátora az M5 Kult’30 című szerdai műsorában.

Ennek során egy nagyjából A4-es méretű falapra viszik fel a grafikát, ezt kis vésőkkel nagyon aprólékos munkával mélyítik ki, de nem a vonalat, hanem azok mentén vágják ki a fát. Ennek eredményeképpen a felületen csak a grafikai vonalak maradnak, erre kerül a festék, amit a ráhelyezett papírra nyomtatnak. Az elkészült grafikát nevezzük „Fametszetnek”.

Bár a technika már évszázadok óta ismert volt Európában is, de a most kiállítandó tárgyak a japán inspirációból merítettek. A különbségek többek között a témaábrázolásban, vagy az erős kontúrok, színek használatában vehető észre.

Február 4-től látogatható A Kelet vonzásában – Japonizmus az Osztrák–Magyar Monarchia metszeteinek tükrében című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

A címlapfotó illusztráció.

Tweet