Erdogan arra szólította fel a keresztényeket, hogy álljanak ki Jeruzsálemért

by

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában arra szólította fel a keresztény világot, hogy álljanak ki Jeruzsálemért azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette béketervét az izraeli-palesztin konfliktus vonatkozásában.

Erdogan, aki egyben a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is, az AKP székházában felszólalva azt mondta: a keresztényeknek a sarkukra kell állniuk, mert Jeruzsálemhez nekik is joguk van. „Trump is keresztény, nem?” – tette fel a kérdést, nyugtázva, hogy akkor a keresztény világ “keze nincs megkötve”.

A török államfő kijelentette: a béketerv célja az Izrael által már megszállt Palesztina földjének bekebelezése.

Arra utalva pedig, hogy Jeruzsálemet mind a három nagy monoteista vallás szent városának tekinti, a török államfő úgy fogalmazott: miként évezredek óta, a világbéke kulcsa ma is Jeruzsálem, ha a város elesik, az egész világ alatta ragad.

Jeruzsálem egészét Izrael véres karmaira hagyni, az emberiséggel szemben elkövetett legnagyobb vétek” – szögezte le, hozzátéve, hogy szerinte a zsidó államot kalóz módon alapították Palesztina földjén, ahol vérontással, jogtalanul érte el mai határait, és továbbra sem lakott jól. Erdogan hangsúlyozta: Ankara se nem ismeri, se nem fogadja el az amerikai tervet, amely látszólag kétállami megoldás, lényegében azonban megsemmisíti Palesztinát.

Erdogan ugyanakkor a muszlim világ figyelmét arra hívta fel, hogy ha nem tudjuk megvédeni az al-Aksza mecsetet, azt sem tudjuk megakadályozni, hogy maholnap gonosz szemek forduljanak a mekkai Kába-szentély felé. Ezért Jeruzsálem vörös vonal a muszlimok számára – húzta alá.

A török államfő mindazonáltal egyes muszlim országokat bírálattal is illetett. „Szaúd-Arábia, meg se szólalsz! Jordánia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek vezetése meg még tapsol is hozzá” – mondta Erdogan. „Azok az arab országok, amelyek támogatják a béketervet, az egész emberiséget elárulják” – vélekedett.

Izraelre utalva kijelentette: egy ilyen lator-, és terrorállam, amely ártatlanokat végez ki az utcán, soha nem lesz elismert a szemünkben. „Pokolba a könyörtelenekkel” – hangoztatta a török elnök.

Erdogan török újságíróknak nyilatkozva a napokban kijelentette: teljesen elfogadhatatlan, hogy a béketerv Jeruzsálemet Izraelnek adná.

Trump előzőleg Izrael egy és oszthatatlan fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet, és a történelmi várostól keletre fekvő városrészt tenné meg a palesztin állam fővárosának. Trump kedden azt is bejelentette, hogy az amerikai kormányzat nagykövetséget tervez nyitni Kelet-Jeruzsálemben, a palesztinok leendő fővárosában.

Az amerikai elnök által javasolt kétállami megoldás értelmében Washington egyúttal elismeri Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, vagyis e telepek amerikai álláspont szerint Izrael szerves részei.

A török államfő a közelmúltban jelezte: jövő héten lesz az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) külügyminiszteri találkozója Szaúd-Arábiában, ahol Törökország is képviseltetni fogja magát.

Tweet