https://nepszava.hu/i/16/9/1/1261736.jpg
Köves Slomó
Fotó: Népszava

Köves Slomó kikérte magának, hogy a nevével mossák tisztára Siklósi Beatrixot

by

A rabbinak az sem fért bele, hogy Siklósit kinevezték a Kossuth Rádió élére – azon pedig határozottan kiakadt, hogy őt is felhasználták a mosdatáshoz.

Alaptalanok a Siklósi Beatrixot érő antiszemita vádak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületének írt nyílt levelében.

A jogerős ítélet szerint is hírhamisítónak nevezhető Papp Dániel azért kényszerült magyarázkodni, mert miután az MTVA bejelentette, hogy Siklósi Beatrixot nevezték ki a Kossuth rádió csatornaigazgatójává, 21 zsidó szervezet állt ki és tiltakozott a döntés ellen - emlékeztet a 444.hu.

Siklósit 2014-ben még a történelmi egyházak nyomására kellett visszahívni az állami tévé vallási műsorainak éléről, miután rendszeresen antiszemita posztokat, rasszista vicceket, kurucinfós írásokat osztott meg a Facebookon.

Pappot állítása szerint váratlanul érte a nyílt levél, amely az egyik legkiválóbb munkatársát érinti: „a Siklósi Beatrix által korábban vezetett M5 kulturális csatorna műsorában, többek között maga Köves Slomó vezető rabbi is tiszteletét tette, nem említve semmilyen kifogást, problémát Siklósi Beatrix személyével kapcsolatban.”  

Az MTVA-vezér levelét azonban látta Köves Slomó is, aki ennek kapcsán a Neokohn.hu-nak nyilatkozva kijelentette: 

„Jómagam mind személyesen, mind intézményesen Siklósi Beatrix összes korábbi – és legutóbbi – kinevezéseit elfogadhatatlannak tartom és tartottam. A rám történő nyilvános hivatkozást a leghatározottabban utasítom vissza és kikérem magamnak”.