Kásler Miklós: A módosított Nemzeti Alaptanterv "a jelennek és a jövőnek készült és a múlt értékeire épít"

by

Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv, jelentette be pénteken Budapesten az emberi erőforrások minisztere. Az MTI beszámolója szerint Kásler Miklós kijelentette:

a módosított Nat "a jelennek és a jövőnek készült és a múlt értékeire épít".

Hozzátette: egyszerre ötvözi a legmodernebb, legeredményesebb nemzetközi pedagógiai gyakorlatot a magyar oktatás hagyományaival és értékeivel, és erősíti a nemzeti identitást. Kásler elmondta, hogy 

a tanterv kitér azon ismeretekre, amelyek a harmonikus családi élet kialakításához szükségesek.

Az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől hatálybalépő tantervről Hajnal Gabriella miniszteri biztos ismertette: csökken a tanulók óraszáma, és a korábbi szabályozástól eltérően évfolyamonként meghatározzák a diákok maximális heti óraszámát. A kerettantervek készek, mondta, a minisztérium és az Oktatási Hivatal honlapján napokon belül közzéteszik a dokumentumokat. 

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter decemberben jelentette be, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem lesz új Nemzeti alaptanterv. Pedig 2017-ben még egy MTA-kutatókból álló munkacsoportot bíztak meg az új tanterv elkészítésével, a munkát irányító Csépe Valéria radikális változást ígért. 

A tervezet 2018 végére készült el, az oktatási kormányzat viszont nem találta eléggé nemzetinek, ezért Hajnal Gabriellát, az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ elnökét bízták meg a feladattal. Ebbe aztán bevonták többek közt a szélsőjobboldali nézeteket hangoztató, antiszemita írókat magasztaló irodalomtörténészt, Takaró Mihályt is. Miatta testületileg felmondott a magyar nyelv és irodalom tantárgyon dolgozó hatfős munkacsoport.