https://nepszava.hu/i/16/9/1/1261729.jpg
Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

Nagy-Britanniában is megjelent a koronavírus

by

Két embernél mutatták ki a megbetegedést. Jelenleg vizsgálják, hogy kivel kerültek kapcsolatba a betegek.

Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus koronavírus: Chris Whitty tiszti főorvos pénteken közölte, hogy egy család két tagjánál mutatták ki a megbetegedést – írja az Euronews.

Hozzátette: a betegek speciális ellátást kapnak, és a fertőzés továbbterjedésének megakadályozására a bevált ellenőrzési eljárásokat alkalmazzák. A hatóságok most azon dolgoznak, hogy megállapítsák, kikkel kerültek kapcsolatban az érintettek az elmúlt időszakban. Arra nem tért ki, hogy a két beteg Anglián belül hol tartózkodik, jártak-e a járvány gócpontjának tekintett kínai Hupej tartományban, illetve hogy brit állampolgárokról van-e szó.

Fertőződési kockázat

Az MTI felidézi: Chris Whitty, aki egyben a brit kormány egészségügyi főtanácsadója is, a múlt héten az addigi „nagyon alacsony” fokozatról „alacsony” – vagyis eggyel magasabb – szintre módosította a brit lakosság fertőződési kockázatára érvényes útmutatást.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter az intézkedés után, a londoni alsóházban tartott soron kívüli tájékoztatásában elmondta: ez azt jelenti, hogy megnőtt a valószínűsége az új koronavírus okozta betegség megjelenésének az Egyesült Királyságban. Whitty professzor pénteki közleménye szerint az Angliában azonosított két beteget a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) részesíti szakorvosi ellátásban.

A brit külügyminisztérium a héten eltanácsolta a kínai utazásoktól a brit állampolgárokat az új koronavírus okozta járvány miatt. A tárca Kínára vonatkozó módosított hivatalos utazási tanácsadásában azt kéri, hogy a britek egyáltalán ne keressék fel Hupej tartományt, ahonnan a járvány terjedni kezdett. A minisztérium javasolja egyben, hogy azok a britek, akik már ebben az országrészben tartózkodnak, távozzanak onnan, ha erre van módjuk.

A felhívás arra is inti a briteket, hogy Kína többi országrészébe se utazzanak, ha ez nem feltétlenül szükséges.

83 britet menekítettek ki

Pénteken elindult Vuhanból, a járvány központi gócának tartott Hupej tartománybeli nagyvárosból Nagy-Britannia felé egy repülőgép, fedélzetén 83 brit és 27 külföldi állampolgárral.

A brit kormány által bérelt gép Brize Norton katonai repülőterén, a brit királyi légierő (RAF) Londonhoz közeli támaszpontján száll le. A brit állampolgárokat érkezésük után két hétre egy északnyugat-angliai kórház e célra kialakított karanténjába szállítják.

A repülőgép a külföldi utasokkal ezután Spanyolországba repül tovább. A British Airways légitársaság a héten leállította összes kínai járatát.