Garázdaság miatt állították elő a gyűlölet elleni tüntetésen

by

Elfogták és kihallgatták a rendőrök azt a férfit, aki a Fidesz csütörtök esti tüntetésén megütötte az egyik ellentüntetőt. Az BRFK tájékoztatása szerint a budapesti S. Ferenc az ellentüntetők egyik szervezőjével 

szóváltásba keveredett, majd dulakodott. Közben a szervező kezében lévő "hangtechnikai eszköz rúdjával" a szervezőt megütötte, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A támadót már a helyszínen elfogták, majd garázdaság megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Fidesz csütörtök este tartott antirasszista tüntetést az erzsébetvárosi hivatal előtt. Bayer Zsolt, Illés Boglárka, Hollik István, és Bajkai István vezetésével több ezren tiltatkoztak Niedelmüller Péter kijelentése miatt. A DK-s polgármester az atv reggeli műsorában, miközben azt próbálta elemezni, hogy a kormány családpolitikája kirekesztő, azt mondta, hogy 

„ha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak”