https://img1.hvg.hu/image.aspx?id=20cf1e95-871d-4fcc-8a9d-ad35a7691489&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Államosításba kezdenek a britek

by

Thatcher asszony forog a sírjában, hiszen egy konzervatív kormány csinálja vissza a privatizációt Nagy-Britanniában. Ráadásul két éven belül ez már a második ilyen eset – írja a Financial Times.

Március elsejétől veszik vissza a Bundesbahn európai vállalkozásától, az Arriva-tól a Northern franchise-t, mert az utazóközönség elveszítette a bizalmát – mondta Grant Shapps közlekedési miniszter a Financial Timesnak.

A tárcavezető szerint nem lesz könnyű sem az utazóközönség bizalmának helyreállítása, sem pedig a pénzügyi egyensúly megteremtése. A legnagyobb gond az elhanyagolt infrastruktúra. A privatizációnak épp az volt a leggyengébb pontja, hogy az új tulajdonosok alig költöttek a karbantartásra, miközben a profit érdekében folyamatosan emelték az árakat. Az eredmény: késések és zsúfoltság, zúgolódó utasok.

A franchise rendszer bevezetésével a brit állam is vállalt ebben szerepet, de vállalásait éppúgy nem teljesítette, mint a magáncégek, melyek túlbecsülték a várható bevételeket és lebecsülték a szükséges kiadásokat. Csakis így pályázhattak ugyanis eredménnyel. Így aztán mindenki csalódott: az utasok, a magán vasút társaságok és maga az állam, mely meg akart szabadulni egy feneketlen hordótól.

A Financial Times felidézi, hogy az East Coast és a ScotRail is befuccsolt. Az előbbit már 2018-ban újra államosították, míg a skót kormány nemrég azt közölte, hogy felbontja a szerződést a magán vasúttársasággal, és három évvel a határidő előtt, 2022-ben visszaveszi a ScotRailt.

A vasút újra fontos lesz, de a finanszírozás megoldatlan

A sors iróniája, hogy a privatizált brit vasutak agóniája épp akkor gyorsul fel, amikor globális trend a visszatérés a repülésről a vonatozásra. Része van ebben a Flygskam kampánynak, melynek arca, Greta Thunberg lelkesen vonatkozik is, mert az kevésbé szennyezi a környezetet, mint a repülés.

De praktikus okok is közrejátszanak hiszen a vasútállomások általában sokkal közelebb vannak a városok centrumához, mint a repülőterek. Amit időben nyerni lehet a repüléssel, az elvész a forgalmi dugókban a repülőtér és a város centruma között.