Vidnyánszky Attila: A taópénzek közel fele pénzügyi visszaélés volt

by

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke interjút adott a Mandinernek. Beszélt a kulturális finanszírozás változásairól, annak indokoltságáról is. Elmondta, hogy a taópénzek közel fele pénzügyi visszaélés volt. 

Óriási dolog ez egy olyan országtól, amely négy évtized borzalmas kommunizmusát próbálja ledolgozni.

Ehhez képest a szakma bizonyos része még mindig abban érdekelt, hogy a torzsalkodás uralkodjon.

Az ellenzéki tüntetés, és Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatójának távolléte kapcsán a Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy ebből is jól látszik, hogy nem igaz, hogy a "szakma színe-java ott volt tüntetni." 

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191128ez-itt-a-kerdes-4.jpg?w=644&h=467
Vidnyánszky AttilaForrás: Mediaklikk.hu
Aki távol maradt, azt viszont büntették a sajátjaik."

- mondta Vidnyánszky Attila utalva arra, hogy a Vígszínház igazgatójának távollétét követően egyből felmerült a leváltásának lehetősége az ellenzéki fővárosi vezetés részéről.

A „szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért" szervezett tüntetések kapcsán kifejtette, hogy főképp a fiataloknak fogalma sem volt arról, hogy miért is vannak kint az utcán.

Szomorú, hogy nem veszik észre, manipulálják, a politika eszközévé teszik őket. Ők beszélnek a politikai befolyás elleni tiltakozásról, akik szakmai tüntetés álcája alatt hőbörögnek.

A Nemzeti Színház igazgatója szerint a Madách téren politikai tüntetés zajlott, hiszen a demonstráció Karácsony Gergely felszólalására volt kihegyezve.

Vidnyánszky Attila a színházak finanszírozásának átalakításáról elmondta, hogy hosszú idő után most esély nyílik évtizedes problémákat orvosolni.

Kezdődött azzal, hogy két éve nagy háborúskodás árán megszüntettük a társaságiadó-támogatást, most pedig a színházak finanszírozásának áttekinthetetlen rendszerében teremtünk tiszta helyzetet.

A kulturális taó-ról Vidnyánszky Attila azt mondta:
mérhetetlen mennyiségű gazemberség történt, az egyre jobban elmérgesedő góc a szakma szégyene lett. 

Nem állítja,hogy a magán- és alternatív színházaknál mindenki gazember lett volna a tao-t illetően.

Az viszont igen, hogy amikor az alternatívok képviselőit kértem, segítsenek a köreikben lévő, mindenki által tudottan trükköző társulatokat kiszorítani, segítség helyett cinkos hallgatás volt a válaszuk.

mondta Vidnyánszky Attila, majd hozzátette: 

A taópénzek közel fele pénzügyi visszaélés volt."

Nem igaz, hogy ne lett volna a kulturális törvénymódosításokat megelőzően szakmai egyeztetés. Elmesélte, hogy a taó kapcsán legalább harmincszor ültek össze. "Ott volt mindenki, a független szféra képviselői, a Radnóti, a Katona, a Müpa, illetve a Madách gazdasági vezetője,
Wettstein Tibor, aki a taó egyik atyja, kiötlője. Ő maga mondta a harmadik egyeztetés után, hogy nem tudunk előrébb lépni, egyetlen megoldás van: megszüntetni.

Amikor pedig megtörtént a taó eltörlése, a szakmának azon része, melynek egyetlen célja, hogy gyűlölködés uralkodjék, megint eljátszotta, hogy nem volt egyeztetés, hogy a szakmát kihagyták.  

- mondta Vidnyánszky Attila.

Óriási különbségek vannak abban, hogy egyes színházakat milyen arányban finanszíroz az önkormányzat.

Mostantól a színházak: önkormányzati, minisztériumi vagy vegyes fenntartású intézményként működhetnek és szerződést kell arra vonatkozóan kötni, hogy mennyivel támogat az önkormányzat egy színházat. 

Bán Teodóra "pályázatát a Szabad Tér Színház élére érvénytelenítették, holott az intézmény költségvetésének felét a minisztérium állja. Arra, hogy Pécsett a Zsolnay-központ éléről úgy kapták le az igazgatót minden egyeztetés nélkül, hogy a Zsolnay működését 90 százalékban a minisztérium finanszírozza. Vagy arra, hogy belengetik: „Dörner György nem éli túl ezt a ciklust" – mégis miféle fenyegetés ez? Ez volna a művészet szabadsága, amiről Karácsony Gergely beszél?"

- teszi fel a kérdést a Nemzeti Színház igazgatója.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191125magyar-teatrumi-tarsasag22019-kozgyules-vidnyanszky5.jpg?w=644&h=429
Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnökeFotó: Hirling Bálint - Origo

Az alternatív színházak kapcsán kifejtette, hogy ha olyan rossz lenne a függetlenek helyzete, nem háromszorozódott volna meg a számuk az elmúlt kilenc év alatt. Vidnyánszky Attila szerint, mivel az alternatív színházak 90 százaléka Budapesten van, a finanszírozásukat át kell vegye a főváros.

Azzal azonban, hogy egy sor független társulat elfogadta a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány támogatását, politikai vizekre eveztek.

Szóba került a Lázár Ervin-program is, amelyet tavaly indított a kormány 5,5 milliárd forintból, és amelynek a lényege, hogy

A színházfelújítási programmal kapcsolatban megemlítette, hogy tavaly novemberben elkészült a felújított Csiky Gergely Színház Kaposváron,

most következik Szolnok, Győr, Veszprém, aztán nemsokára Debrecen. Budapesten szintén folyamatosan újulnak meg a teátrumok.

Megújult a Thália, az Örkény és a legkormánykritikusabb Radnóti is, amely új játszóhellyel bővült. Hamarosan elindul a József Attila Színház felújítása is.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191111csiky-gergely-szinhaz14.jpg?w=644&h=429
Kaposvár, 2019. november 11. A felújított Csiky Gergely Színház Kaposváron 2019. november 11-én. MTI/Varga GyörgyForrás: MTI/Varga György

Vidnyánszky Attila beszélt a Nemzeti Színház sikereiről is. Elmondta, hogy 2018-ban a Nemzeti történetének legjobb eredményét érte el, jóval több, mint 150 ezren látták az előadásaikat, Csíksomlyón óvatos számítások szerint is 25 ezer embernek adtak elő a Csíksomlyói passiót. A múlt évben a látogatottság 99 százalékos volt, ami komoly fegyvertény, hiszen 58 százalékról indult a színház.