Először rendez Magyarország nemzetközi síversenyt

by

Először rendeznek Magyarországon nemzetközi minősítésű síversenyt. Február 6-án és 7-én nemenként két, FIS-sorozatba tartozó műlesiklóversenyt tartanak majd, és lesz egy kétfutamos nemzetközi parasíverseny is, áll a Magyar Síszövetség közleményében.

A FIS-versenyt a Mátraszentistváni Síparkban tarjták majd, ahol már a versenypálya előkészítésén dogloznak. A Magyar Síszövetség szakmai stábja, valamint ifjúsági versenyzői megkezdték a pálya tesztelését. Miklós Edit, a szövetség elnöke személyesen is kipróbálta a sípályát.

„Nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a sítörténelmi pillanatnak. Már nagyon készülünk a versenyekre, és bízunk benne, hogy népes mezőny vesz részt a futamokon. Ifiválogatottunk a napokban birtokba vette a pályát, és a szövetségi edzők is kipróbálták már, ahogy jómagam is. Egybehangzóan az a véleményünk, hogy a sípark munkatársai jó munkát végeztek. A világ legnépszerűbb sípályáin járhattam és versenyezhettem aktív éveimben, és összehasonlítva a világkupás pályákkal elmondhatom, hogy nemzetközi szintű és minőségű körülményeket teremtettek a mátraszentistvániak. Reméljük, az időjárás is a kegyeibe fogad minket, és egy emlékezetes FIS versenyt tudunk lebonyolítani” – nyilatkozat Miklós Edit.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3139/31392/313929/31392979_173bb1650f07d255efc786f93f898056_wm.jpg
Magyar sízők a mátraszentistváni pályánFotó: Magyar Síszövetség

A FIS minősítést a Mátraszentistváni Sípark 1-es pályája már évekkel ezelőtt megkapta, de a nem megfelelő időjárási viszonyok miatt eddig nem sikerült nemzetközi futamokat rendezni. A jövő heti FIS versenyre jelenleg minden feltétel adott.