A bíróság kimondta, ártatlanok az eutanáziáért perbe fogott belga orvosok

by

A genti bíróság felmentette azokat az orvosokat, akik vitatott körülmények között segítettek halálba egy 38 éves nőt még 2010 áprilisában, írja a BBC. Eutanáziát csak szigorú protokoll alapján lehet végrehajtani Belgiumban. A precedensértékű ügynek három vádlottja volt:

A nő rokonai és az ügyészek kétségbe vonták az orvosok szakvéleményét, szerintük Tine nem akart meghalni, ráadásul amatőr módon hajtották végre a beavatkozást. A belga törvények azoknak ad lehetőséget a kegyes halálra, akik elviselhetetlen lelki vagy testi szenvedéssel élnek együtt, amit gyógyíthatatlan betegség okoz. A legtöbb páciens rák miatt kér eutanáziát.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3139/31393/313939/31393917_17d6c785481729c66ecb322deec0fdf0_wm.jpg
A három vádlott az ügyvédek mögöttFotó: Benoit Doppagne / AFP

A BBC felidézte Marieke Vervoort paralimpikon esetét, aki negyvenévesen választotta önként a halált. Ő gyógyíthatatlan, degeneratív gerincbetegségben szenvedett, és már 2008-ban beszerezte a szükséges engedélyeket. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport