Stroll megvette, jön az Aston Martin az F1-be

A korábban belengetett üzletet véglegesítették, Lawrence Stroll bevásárolta magát az Aston Martinba és 2021-től a cég gyári csapattal érkezik meg a Formula-1-be.

by

Ahogy arról már beszámoltunk, Lawrence Stroll nagyon közel állt ahhoz, hogy bevásárolja magát az Aston Martinba, péntek reggel pedig a londoni tőzsdén ezt meg is erősítették: Stroll 16,7-os részesedést vásárolt 182 millió fontért. Ezen felül azonban még egy 312 millió fontos tőkeinjekciót is ad a cégnek, így ötszáz millió fonttal szponzorálja meg.

Ami pedig a Formula-1-et illeti: az Autocar számolt be arról, hogy a szerződés értelmében az Aston jön a Formula-1-be: Stroll csapatát, a Racing Pointot nevezik majd át 2021-től a cég gyári istállójává. Ez azt is jelentheti, hogy az Aston Martin akkor már nem lesz a Red Bull névadója - 2020-ban még biztosan az energiaitalosokkal állnak szerződésben, az Aston közleménye szerint addig, ameddig a Valkyrie nevű hiperautójukat be nem fejezik,

https://formula.hu/uploads/Pictures/66/did.jpg

 

Az Autocar jelentése szerint a szerződés tíz évre szól az Aston és a Racing Point között, amelyben van egy ötéves szponzori megállapodás. Ezek alapján már nem valószínű, hogy a korábbi pletykák igaznak bizonyulnak, vagyis hogy Stroll a gyári Mercedest alakítja át gyári Aston Martinná már 2021-től...