https://formula.hu/uploads/Pictures/66/redast.jpg

Közleményt adott ki a Red Bull az Aston Martinról

Az energiaitalos F1-es istálló reagált arra, hogy Lawrence Stroll bevásárolta magát az Aston Martinba, ezzel pedig felforgatta a sportág közeljövőjét - utolsó évüket kezdik meg együtt.

by

Amint arról beszámoltunk, Lawrence Stroll bevásárolta magát az Aston Martinba, a szerződés értelmében pedig az autógyártó cég 2021-től a Racing Pointot fogja támogatni - olyannyira, hogy konkrétan az Aston gyári csapatává alakul át az istálló. Ez nyilván érzékenyen érinti a Red Bullt, hiszen a csapat Aston Martin Red Bull Racing néven fut 2020-ban is.

"Az Aston Martin Lagonda mai bejelentése után a csapat megerősítheti, hogy a gyártó marad a névadó szponzor a szezon végéig, de ez a szerződés nem kerül megújításra, amint lejár" - áll a Red Bull friss közleményében. Az istálló hozzátette, hogy azért nem lesz folytatás, hogy az Aston helyreállhasson anyagilag.

Azt is hozzátették, hogy a Valkyrie nevű hiperautón továbbra is közösen fognak dolgozni az Astonnal, de a tervek szerint ebből is elkészül az első már 2020 végére.

"Köszönjük az Aston Martinnak az elmúlt négy évben nyújtott támogatást, ez idő alatt tizenkét győzelmet, ötven dobogót és hat pole-pozíciót értünk el együtt. Minden jót kívánunk az Aston Martin alkalmazottjaninak és részvényeseinek, mi pedig arra koncentrálunk, hogy jól dolgozzunk együtt 2020-ban és szépen fejezzük be a kapcsolatunkat."