https://img1.hvg.hu/image.aspx?id=ba830c2a-f0ce-41f4-ad06-d3d776d74f26&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Egy embert előállítottak a Niedermüller elleni tüntetésen

by

A fideszes és kormányközeli körök által szervezett tüntetésen a rendőrök egy férfit fogtak el, akit garázdasággal gyanúsítanak.

A Niedermüller Péter DK-s kerületi polgármester elleni tüntetésen a HVG publicistáját is inzultálták, Hont Andrást a Vadhajtások szélsőjobboldali portál munkatársa lökdöste, inzultálta.

A fideszesek rasszizmus elleni tüntetésén a rendőrség híre szerint előállítottak egy embert, mégpedig a rendőrség közleménye alapján olyan valakit, aki a tüntetés szervezőjével különbözött össze.

Honlapján a rendőrség úgy fogalmaz, hogy csütörtök délután fél hat körül Budapesten, a VII. kerületben az Erzsébet körút 9-11. szám előtt a „budapesti S. Ferenc a rendezvény szervezőjével szóváltásba keveredett, amely dulakodássá fajult. S. Ferenc a dulakodás közben a szervező kezében lévő hangtechnikai eszköz rúdjával a szervezőt megütötte, aki az ütéstől nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.”

„A támadót a gyűlést biztosító rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói S. Ferencet garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki” – fogalmaz a rendőrség.