Starbase - videón a Trine fejlesztőinek új játéka

by

A Frozenbyte a Trine után egészen más vizekre evez, méghozzá a messzi világűrbe. Ez lesz a Starbase, mely korai hozzáférésben rajtol el.

A Forzenbyte már többször is szeretett volna elszakadni a Trine világától, de eddig nem jártak túl sok sikerrel. Legújabb kísérletük viszont gyökeresen más lesz, mint bármi, amivel eddig próbálkoztak: egy masszivan többjátékos, űrben játszódó építkezős játék, a Starbase.

Űrbázisoktól kezdve, a kolóniákon át a csatahajókig bármit felhúzhatunk, csak legyen hozzá elég kreativitásunk (meg nyersanyagunk), de csapatmunka nélkül nem sokra megyünk majd. Persze nem maradhat el a harc sem, dinamikusan rombolható környezettel.

https://www.pcguru.hu/uploads/editors/starbase-aszteroidamezo.jpg

Hogy pontosan mire is számíthatunk, azt egy bő három eprces trailer mutatja be, maga a program pedig még idén elrajtol a Steam kínálatában Early Access címként, később a tervek szerint konzolokra is megérkezhet.