Mihályi Győző: Nincs zaklatási ügy

by

Szombaton jelent meg a sajtóban a hír, miszerint szexuális zaklatás történt az Újszínházban, még 2016-ban. A zaklatással vádolt Mihályi Győző szerint azért sározták be, hogy az Újszínházat Alföldi Róbertnek tudják adni. Az őt feljelentő ügyelő pedig korábban az Újszínház igazgatója akart lenni - írja a Blikk.

A hvg.hu nevű balliberális propagandalap írta meg (nyilvánvalóan Karácsonyéktól kapva a hírt), hogy az Újszínházban 2016 elején egy színész zaklatott egy dolgozót (aki szerintük nem színész), és ezzel kapcsolatban a balliberális budapesti városvezetés kérdéseket küldött a színháznak. Az Újszínház etikai bizottsága az intézményt érintő zaklatási vádakkal összefüggésben vizsgálatot indított.

Vasárnap derült ki, hogy Mihályi Győző volt az, akit megvádoltak. A Blikk megtudta, hogy

a 14 igazgatói posztra pályázó között volt egy egykori ügyelő, aki megírta a levelet,

amelyre a Fővárosi Önkormányzat mint fenntartó elrendelte a vizsgálatot.

Mihályi Győző azt mondta a Blikknek, hogy az elmúlt éjjel nem aludt jól:

„Reggel 9-kor a társulat ülésén kezdtem, ahol Dörner György igazgató felszólította a dolgozókat, hogy jelentkezzen, akinek tudomása volt az állítólagos szexuális zaklatásról. Senki nem állt fel, ahogy korábban sem panaszkodott rám soha senki, pedig jelen volt a kolléga is."

Gyakorlatilag nincs ügy, a nevemet besározták

- mondta a Jászai Mari-díjas színész, aki a színházból egyenesen az általa korábban létrehozott szakszervezet etikai bizottságának meghallgatására ment.

Itt mutatták meg neki a levelet, amiben az egykori színházi ügyelő folyosói pletykákra hivatkozva tájékoztatta a Fővárosi Önkormányzatot és a szakszervezetet a zaklatásról.

Nonszensz, felháborító és döbbenetes a rágalom. Egy sértett ember levele, amiből idézek most: Nem állítom, hogy Mihályi Győző valóban szexuálisan zaklatta a kollégát...

- mondta a Mihályi Győző.

A színész azt mondta, neki ennyi elég is,

Mihályi Győző szerint alaptalan a rágalom, aminek egyetlen oka az lehet, hogy az egykori kolléga egyszerűen utálja őt.

„Kemény szakmai konfliktusaink voltak és engem okolt, amiért nem lett igazgató. A politikai helyzet pedig most érett be, hogy ártani lehetett nekem, és a színház igazgatójának. Én is csak folyosói pletykákra tudok hivatkozni, de a főváros másnak, a szóbeszéd szerint Alföldi Róbertnek szánja ezt a színházat. Egyszerűen a Gothár-ügy farvizén próbáltak besározni minket" – mondta Mihályi Győző.