Megtelt a Madách tér a kormány kulturális törvénycsomagja ellen tüntetőkkel

by

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Támogatok

Hétfőn este 6 órára hirdettek meg tüntetést a frissen beterjesztett kormányzati kulturális törvénycsomag ellen. A csomag, bár valamelyest finomodott az első, kiszivárogott verziója óta, a kulturális szféra önállóságát a beterjesztett verzió is jelentős mértékben csökkentené.

Este 6 órára a szakadó eső ellenére is megtelt a Madách tér, a tüntetés egyik szervezője először azzal a kéréssel ment fel a színpadra, hogy gazdája távolítsa el a tüntetésről a „Féregirtást a parlamentben” feliratú táblát, az ugyanis nem ehhez a demonstrációhoz tartozik. A kérést meg is tapsolta a tömeg.

„A kultúra nemzeti alap” - skandálták a tüntetők.

Beszédet mondott Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze és Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetője is, aki azt mondta, ha a kultúra sokszínűségét elveszítjük, a következő a szabadság elvesztése lesz.

Sodró Eliza a 30 éven aluli színészek nyilatkozatát olvasta fel, amit 111 színész írt alá. Az Index tudósítása szerint azt mondta:

„Mi ebben a szabadságban döntöttük el, hogy színészek leszünk. (...) A mi generációnk valamiért nem kapható a gyűlölködésre, szeretünk dolgozni, tiszteljük egymás munkáját és jelezzük, ha valami gondunk van. (...) Most mi vagyunk azok a fiatalok, akik önök voltak a rendszerváltás idején és szeretnénk vitatkozni.”

Farkas Franciska színművész, drámapedagógus arról beszélt, szeretne hinni a hazájában, és abban, hogy a hazája jót akar neki.

„A mindenkori magyar kormánynak, ahogy a mindenkori ellenzéknek is, támogatnia kell azt, aki a hazáját szolgálja – ez minden pártérdek felett áll” - mondta a Mérce beszámolója szerint.

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója Bulgakov Mester és Margaritájának kulcsmondatát is idézte, miszerint: „A gyávaság a legeslegnagyobb bűn”. Jordán beszámolt arról is, hogy ő, mint a tüntetés szónoka délelőtt levelet kapott Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól, aki azt írta, minden, ami a médiában megjelent a tervezett átalakításról, hazugság. Jordán megköszönte a Magyar Művészeti Akadémia „jobboldalhoz köthető” vezetőinek, hogy ők is kritizálták a tervezetet, ezzel pedig megmutatták, hogy ebben az ügyben felül lehet emelkedni a pártérdekeken.

Mácsai Pál Örkény István Az élet értelme című novelláját idézte, azt mondta, ez arról szól, nem szabad idomulni, cselekedni kell, és mindig józanul kell gondolkodnunk.

Pintér Béla azt mondta, nagyon jó beszédet írt, tele felkiáltójelekkel, erre a kormány visszavonta a tervezet eredeti verzióját, úgyhogy most felolvassa ugyanazt a beszédet, de a felkiáltójelek helyett kérdőjelekkel.

„Mégsem szünteti meg a kormány színházak éves támogatását, a Fidesz mégsem döfi a tőrt a szívünkbe?” - kérdezte.

„A kormánypropagandában még elviselitek a hazugságot, de a színházban már ti sem? Mégsem döntöttetek úgy, hogy elpusztítotok minden szabad társulatot, mint ahogy tettétek annak idején a Krétakörrel? Mégsem mészároltok le minket?

Mégse nézitek helyettünk Balázs Péter szolnoki rendezéseit, vagy a Wales -Magyarország EB-selejtezőt?”

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azt mondta, minden rosszban van valami jó, ő például már elmondhatja magáról, hogy Pintér Bélával egy színpadon állt.

„Nagyon nem örülök annak, hogy most nekem is itt kell lennem és újra beszélnem kell arról, hogy kik veszélyeztetik a szabadságunkat. Azért sem örülök, hogy színpadra kell lépnem, mert szerintem a színpad, ahogy a kultúra is, az nem a politikusoké, hanem a művészeté és a közönségé. (...) Mindig ki fogunk állni a szabadságban korlátozott emberekért, a művészekért, a hajléktalanokért, az orvosokért, a pedagógusokért, mindenkiért. Amikor a színház szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük.”

Karácsony azt mondta, ez a tervezet egy diktátum, és üzenet Budapestnek, miután  „október 13-án a budapestiek arra szavaztak, hogy visszavegyék saját városukat. Értjük a diktátum üzenetét, és most itt közösen vissza is fogunk üzenni.”

A főpolgármester szerint Európa a tüntetők mellett áll, a prágai Nemzeti Színház például a demonstrálók iráni tiszteletből zöld fényfestést kapott.

A felszólalásokat a Mérce élő közvetítésén is végig lehet nézni: