Az új BioShock valójában már négy éve készül?

by

A 2K ma egy közlemény mellékes megjegyzéseként megerősítette, hogy jön az új BioShock, maga a játék azonban állítólag már négy éve készül.

Ma délután a 2K valószínűleg mindenkit alaposan meglepett, mikor mindenfajta felvezetés vagy előzetes utalgatás nélkül egyszer csak bejelentette, hogy új stúdiót nyitnak Cloud Chamber néven, mely a legújabb BioShockon fog dolgozni. És bár a bejelentés alapján könnyen hihetnénk azt, hogy ez bizony egy teljesen új projekt, a játékhoz közel álló források szerint erről szó sincs, hiszen a csak Parkside-ként emlegetett BioShock 4 fejlesztése legkésőbb 2015-ben elkezdődött már.

A források szerint a projekt ráadásul először nem is belsős fejlesztőkhöz került, hanem az austini Certain Affinity csapatához, akik egészen addig főleg nagyobb sorozatoknál végeztek különféle kisegítő munkákat. A csapat egészen 2017-ig dolgozott a Parkside-on, azonban ekkor a 2K közbelépett, elvette tőlük a projektet, és egy saját kicsi, titkos csapatnak adtak, egyben pedig rebootolta is azt. Amennyiben igazak ezek a belsős hírek, úgy ez a rebootolt játék lett most hivatalosan is bejelentve a délután folyamán, miután a stúdió végzett a tervezés javával, és a BioShock fejlesztése ténylegesen is megindult.

https://www.pcguru.hu/uploads/editors/bioshock-2-parkside-smal.jpg

Kapcsolódó információk

megjelenés: Nincs adat

hírek