Megverte és szexre kényszerítette volt élettársát egy dabasi férfi

by

Ököllel ütötte, hátba rúgta és orális szexre kényszerítette volt élettársát egy dabasi férfi. 

A férfi Németországban dolgozott, ahonnan hazajött pár napra júniusban. Ez idő alatt a volt élettársa  – akivel közös gyerekeik is voltak – dabasi otthonában lakott, de ezután sem akart elköltözni onnan és július elején részegen ment haza. Számon kérte a nőt, hogy hol van a vacsorája, aztán többször is pofon vágta, majd

Ennek ellenére a férfi a folytatta, amit elkezdett.

Fejbe vágta egy fazékkal, aztán egy konyhakéssel megvágta az arcát, miközben azt kiabálta neki, hogy „elvágom a torkodat!".

A nő elindult a fürdőszobába, hogy lemossa az arcáról a vért, de a férfi utána ment és úgy hátba rúgta, hogy a volt élettársa beleesett a kádba.

A nő hívta a rendőröséget. Elfogták a férfit, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. Az ügyészség vádat emelt a férfi ellen.