Kirúgta Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetem

by

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Támogatok

Megszüntette Gothár Péter oktatói szerződését a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) - írja az Index. Az egyetem honlapjára kitett közlemény szerint az etikai bizottság december 8-án egyhangú döntéssel javasolta Gothár szerződésének azonnali megszüntetését. Upor László rektorhelyettes ezt el is fogadta, az egyetem ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

A Katona József Színház november 19-én közölte, hogy egyik munkatársuk megengedhetetlen módon viselkedett a kollégáival, ezért nem kívánnak vele többet együtt dolgozni. Az illetőt nem nevezték meg, néhány nappal később azonban Gothár maga adott ki közleményt, melyben vállalta az ügyet, és bocsánatot kért. A közlemény kiadása után az SZFE is vizsgálatot indított, Gothár pedig felfüggesztette oktatói tevékenységét. Az egyetem bejelentette, hogy pszichológusok beszélgetnek majd a hallgatókkal, akiket rendező tanított.

„Hangsúlyozzuk, hogy Gothár Péter művészi munkája, szaktudása az egyetem mindenkori vezetősége számára, indokolttá tette több mint harminc éve tartó oktatói alkalmazását. Szükségesnek látjuk kimondani, hogy határozottan szét kell választani a magyar film- és színházművészetben létrehozott megkerülhetetlen életmű értékelését az emberi vétségek megítélésétől. Szükségesnek látjuk azt is kinyilvánítani, hogy tanár és diák, rendező és színész viszonylatában (csakúgy, mint bármilyen más hierarchikus kapcsolatban) az alárendelt személyes méltóságát sértő bárminemű viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, és nincs olyan művészi vagy pedagógiai cél, amely az ilyen határátlépéseket elfogadhatóvá tenné” - írták a mostani közleményben, kiemelve, hogy hozzájuk nem érkezett bejelentés Gothárral kapcsolatban, a Katona József Színházban elkövetett visszaélésekről pedig nem volt tudomásuk.