Rég zajlott ennyire a nyilvánosság előtt a fideszesek belső kultúrharca

by

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Támogatok

„Úgy tűnik, hogy az MMA-ban mégsem a Demeter Szilárd és a Vidnyánszky fújják a passzátszelet.”Tényleg elképesztő időket élünk, hiszen ezt egy befolyásos jobbos kultúrpolitikus mondta nekem a szintén jobbos Magyar Művészeti Akadémiáról, miután a szervezet hétvégén másokkal együtt sikeresen lobbizott azért, hogy a magyar kulturális élet irányítása ne kerüljön át a szintén jobbos Demeter Szilárd PIM-főigazgató és körének kezébe. Ebbe a körben (mármint Demeterébe) tartozik a szintén erős Fidesz-kötődésű és Fidesz-kinevezett Vidnyánszky Attila Nemzeti-igazgató, illetve a mindekinél jobbosabb Kásler Miklós emberminiszter.

2010 óta ritkán tapasztalhattunk akkora fordulatot fideszes projektben, mint ami a magyar kultúra állami finanszírozását gyökeresen átalakító törvényjavaslat körül zajlott. A folyamatokra kicsit rálátó külsősként nehéz megítélni, hogy mi számított többet:

Bár a nagy közönség ingerküszöbét leginkább azok a részek ütötték meg a héten Parlament elé kerülő kulturális javaslatcsomagból, amelyek a színházak finanszírozását és az igazgatók kinevezését érintették – ez a Gothár-botrány és az azt követő kormányzati kommunikációs kampány fényében amúgy tökéletesen érthető –, a salátatörvénynek volt egy ennél sokkal fontosabb és ezerszer ijesztőbb része.

Az ugyanis teljesen átalakította volna az állami kultúrafinanszírozást, lényegében megszüntette volna a Nemzeti Kulturális Alap nevű szervezetet, és az erőforrásminiszter meg néhány fideszes intézményvezető személyes döntési jogkörébe utalt volna szinte minden kulturális pénzosztást. És éppen ez a döntő rész az, ami a korábbi verzióhoz képest teljes egészében kimaradt a parlament weboldalára ma feltöltött, ténylegesen benyújtott törvényjavaslatból. Ami így egy végképp funkciótlan torzó maradt, de ez legyen a saját lázadozóival küzdő Fidesz baja.

Ahhoz, hogy megértsük, mi és miért történt a hétvégén, először érdemes gyorsan végiggondolni, hogy mi változott volna a magyar kultúra finanszírozásában, ha ma azt a törvénytervezetet nyújtják be a parlamentnek, ami már átment a belső egyeztetéseken, és ami a múlt héten kiszivárgott.

Fideszesek, kurzuslovagok, de legalább művészek

A kultúrának szánt állami támogatásokat – ezek forrása nagyrészt az ötöslottó adójának 90 százaléka – eddig alapjában véve művészek osztották művészeknek, nem pedig politikusok. Az NKA-n belül művészeti-kulturális ágak szerint – vizuális művészetek, színház és tánc, szépirodalom, zene, közgyűjtemények,  könyvkiadás – úgynevezett kollégiumok működnek, és ezek dönthetnek a nyílt pályázatokon meghirdetett támogatási pénzek elosztásáról. 

Azért is volt meglepő, hogy váratlanul radikálisan át akarták alakítani ezt a rendszert, mert az NKA régóta át volt politizálva, és jelentős mértékben a Fidesz uralta. Bár néhány múlt heti kormányzati megnyilatkozás alapján akár úgy is tűnhetett volna, hogy az NKA valami libsi fészek, a valóság egészen más, libsik helyett olyan befolyásos figurákkal, mint Apáti Bence balettozó kormánypublicista. A kollégiumi helyek egyharmadát eleve a Fekete György által alapított, deklaráltan kormányközeli, még a fideszes alkotmányba is név szerint beemelt Magyar Művészeti Akadémia tölti be, a másik harmadát meg a felügyelő minisztert által kinevezett figurák alkotják. És az MMA elnökének eleve vétójoga van az NKA minden stratégia döntésekor. Viszont az is igaz, hogy a helyek további egyharmadát a művészeti szervezetek delegátusai kapták a kollégiumokban, vagyis a NER átlagához képest itt legalább kimutatható mértékben megjelenhet az érintettek véleménye is, akik effektíve részt is vehetnek a döntésekben. 

Hiába távolodott el tehát ez a felállás az NKA eredeti koncepciójától, miszerint a kultúrára szánt összegek szétosztását a művészek saját szakmai szervezetei lehetőleg politikafüggetlenül irányíthassák, annyit legalább el lehetett mondani róla, hogy nagyrészt érintettek döntöttek a szakterületük támogatásáról. Évek óta leginkább Fidesz-közeli alkotók és politikai kinevezettek, de legalább jórészt olyanok, akik a saját napi gyakorlatukból tudják, hogy készül a regény/fotó/operaelőadás/balett.

Ehhez képest nemcsak a független vagy ellenzéki érzelmű érintettek körében okozott valóságos sokkot, amikor nemrég kiszivárgott, hogy micsoda reform van készülőben. Olyan, ami felszámolta volna ezt a rendszert, a jelenlegi formájában megszüntette volna az NKA-t, és minden, de szó szerint minden egyes átutalásról szóló döntést az illetékes miniszter – jelenleg Kásler Miklós – illetve a Nemzeti Kulturális Tanácsnak nevezett új testület kezébe adott volna. Ebben a tanácsban néhány nagy, „kultúrstratégiai intézménynek” nevezett szervezet igazgatója ült volna.

Vagyis a művészek után jöttek volna a politikusok.

Mindezt az alábbi, már nem is kádárista, hanem konkrétan rákosista törvényi indoklással:

„A kulturális kormányzat feladata, hogy (...) iránymutatást nyújtson a művészeti szférának a hazai és globális trendekhez való igazodás elősegítésére.”

(Képzeljük már el a művészeknek irányt mutató, a nekik művészeti trendekről értekező politkusokat!)

Ráadásul teljes nyíltsággal bevallva, hogy az átszervezés célja az, hogy a művészeket rá tudják kényszeríteni, hogy szépen igazodjanak a kormány politikai elvárásaihoz:

„olyan új előadó-művészeti struktúra alakulhat ki, amely a szakmai közfeladat-ellátás mellett a közpolitikai elvárásokhoz is igazodni képes”.

A törvénytervezet olyan hatalmat adott volna Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának kezébe, külön neki létrehozva egy homályos funkciójú kultúrpolitkai tanácsadó testületet, hogy nem kevesen azt gyanították, azt konkrétan Demeter írta vagy íratta. Emellett teljesen eljelentéktelenítette volna azt a Magyar Művészeti Akadémiát, amit a Fidesz eddig az állam legfontosabb kulturális szerveként kezelt.

Mi történhetett a színfalak mögött?

Miután a múlt héten kiszivárogtak az elképzelések, úgy tűnt, hogy minden a szokásos módon történik majd, vagyis a gombnyomók bármit megszavaznak, bár az már az elején figyelmeztető jel lehetett volna, hogy a törvénytervezet egyeztetéseken köröztetett példányán az szerepelt, hogy az MMA nem támogatta. Ilyen se fordul elő gyakran.

Ezek után azonban mozgásba lendültek az események, több fronton is. 

A 444 úgy tudja, hogy a szélesen vett kormányzat mérsékeltebb figurái és kultúrpolitikusai azonnal elkezdtek lobbizni a koncepciójában félelmetes, gyakorlati részleteiben pedig  zavaros és valószínűleg fizikailag megvalósíthatatlan tervezet ellen. (Elvileg például Kásler miniszternek és egy tucatnyi intézményvezetőnek kellett volna döntenie kézivezérléssel a magyar kultúra szinte összes állami támogatásáról, darabonként, a legkisebbekről is, a százezer forintosakról is, a teljesen irreális törvényjavaslat indoklása szerint ráadásul plusz költségek nélkül.)

A lobbizók között voltak olyanok, akiknek a részben szakmai döntéshozatal helyett bevezetendő kézi irányítás nem tetszett és olyanok is, akik a teljesen jobbra sodródott Kásler hatalmát sokallták volna.

Szintén harcba indult a meghatározó pozíciójából a javaslattal teljesen kisemmizett MMA és annak elnöke, Vashegyi karmester. Ő annak idején úgy lett elnök, hogy a 3 indulóból két erősebb jelölt poltikai okokból elesett, így a nagy támogató nélkül elinduló, totál esélytelen harmadik futott be. Emiatt eddig sokan súlytalannak tartották, de most rendesen beleállt a harcba. Amibe viszont azért foghatott egyáltalán bele, mert az MMA vezetése teljes mellszélességgel kiállt a tervezet ellen.

A Fidesz pálfordulásában szerepe lehetett a rosszul taktikázó Kocsis Máté fideszes frakcióvezető elhibázott Facebook-posztjának is. Kocsis ugyanis  pénteken a következő szöveggel osztott meg egy talán éppen általa sugalmazott Magyar Nemzet-cikket, ami azt állította, hogy a kormány a Katona József színház zaklatási botránya miatt döntött a kultúrfinanszírozás rendszerének megváltoztatásáról:

„A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést, ezért a kormánypárti frakciók meg fogják szavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot.”

Ezzel a laza csuklóval elengedett poszttal Kocsis két befolyásos csoportot fordított önmaga és az eredeti törvénytervezet ellen:

1.) A Fidesz-frakciót. A helyzet ugyanis az volt, hogy pénteken, a poszt közlésének idején a frakció tagjai még meg sem kapták, így át sem futhatták a kérdéses törvényjavaslatot. Azt, amiről a frakcióvezető azt állította, kijelentő módban, hogy meg fogják szavazni. A képviselők ilyen fokú lenézése információnk szerint már közülük is többeket zavart.

2.) A színházakon kívüli teljes kulturális szféra Fideszhez húzó művészeit, méghozzá azzal az indoklással, hogy minden Gothár és a Katona miatt van. Az eleve átlátszó magyarázat, illetve konkrétan hazugság volt, hogy ez lett volna a törvényjavaslat kiváltó oka, hiszen magán a kiszivárgott törvényszövegen is szerepelt, hogy a róla szóló egyeztetés jóval megelőzte magát a Gothár-ügyet. De a többi művészeti ág jobbos képviselőit az akasztotta ki igazán, hogy az ő finanszírozásuk gyökeres felforgatását egy egészen más szféra oda nem tartozó botrányával indokolják.

A fideszes visszakozás oka lehett még az is, ha a gyakorlatban belegondoltak egy pillanatra, mivel járna a „Demeter-törvény” elfogadása. Ez ugyanis Kásler miniszter, és néhány, stratégiainak nevezett intézmény igazgatójának a reszortjává tette volna az összes olyan támogatás odaítélését, amit eddig az NKA kollégiumai végeztek. Ez még úgy is fizikai képtelenség lett volna, hogy az érintetteknek elvileg lehetőségük lett volna eseti bizottságokat létrehozni a döntések segítésére. Tavaly ugyanis 12685 pályázatot bírált el az NKA. Ez azt jelenti, hogy a Kásler-Demeter-féle kulturális kézivezérlő központnak jövőre minden egyes munkanapon durván 50 egyedi döntést kellett volna hoznia. És ehhez ugyan alapíthattak volna saját bizottságokat, de ezek finanszírozására már egy forintot sem szánt volna a törvény. Ingyen pedig ki a hóhér kézivezérelt volna nekik? 

Mindezek az elemek együtt vezethettek oda, hogy péntekről hétfőre gyökeresen átalakult a benyújtott tervezet. Hogy mennyire összetett a szituáció a kormánypárton belül, azt jól példázza, hogy a keményvonalasok által kezdeményezett eredeti törvénymódosító javaslat egyik személyes vesztese az az Apáti Bence lett volna, aki egyébként a bőrkabátos-puskatusos típusú kultúrharc egyik arca. 

A törvénymódosítás sorsa ezzel persze még nem dőlt el teljesen, hiszen éppen hogy beterjesztették. Azért is izgalmas, hogy végül milyen szöveget fogadnak el, mert a bél- és madárjósok seregei figyelik, hogy melyik irányzat győz a Fideszesen belül: 

A kérdés lényegében az, hogy hová áll Orbán miniszterelnök. Az önkormányzati választás után volt néhány olyan ködös megfogalmazása, ami arra utalt, hogy inkább a keménykedés híve. Ez a mostani visszavonulás viszont arra utal, hogy adott esetben képes és hajlandó meghallgatni a mérsékelt véleményeket is.