Mianmar az ENSZ bírósága előtt

by

A Nobel-békedíjas mianmari vezető, Aung Szan Szu Csí igyekszik megvédeni országát a népirtás vádjával szemben az ENSZ Nemzetközi Bírósága előtt Hágában.

Az ázsiai országot azzal vádolják, hogy hadserege 2017-ben népirtást hajtott végre és emberiesség elleni bűnöket követett el a muszlim rohingja kisebbség ellen.

A világszervezet tényfeltáró missziója szerint katonák nőket és gyerekeket erőszakoltak meg csoportosan, és falvakat romboltak le. Emiatt több mint 700 ezer rohingja menekült Bangladesbe.

"A katonák fölgyújtották apám házát, úgy, hogy a szüleim éppen bent voltak. Elevenen megégtek. A katonaság mindent elvett tőlük” - mondja egy menekült.

Egy keskeny földnyelven több ezer rohingja vágott neki a határnak, hogy átjusson Bangladesbe. Hetekig, sőt akár hónapokig várakoztak.

Kutupalong a legnagyobb menekülttábor Banglades délkeleti részén. Több mint 600 ezer ember zsúfolódott össze itt. A mianmari rohingják túlnyomó többsége nem kapja meg a menekültstátust. Az Euronews riporterének sokan beszéltek atrocitásokról.

"A katonaság eljött hozzánk, és elvitték a férjemet. Terhes voltam. Este visszajöttek, és engem is elhurcoltak. Egy bozótba vittek, és öten-hatan megerőszakoltak” - idézi föl a szörnyűségeket egy nő.

"Nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy sok embert megöltek a katonák. Borzasztó belegondolni, hogy sok muzuImánt megkínoztak és megöltek a szemünk láttára. Rengeteg embert."

Mohammeddel egy összetákolt táborban találkoztunk Lédában. Öt családtagját veszítette el, két lányát és testvéreit.

"Sok bűncselekményt láttam a saját szememmel. Láttam, amint elraboltak embereket, láttam nők csoportos megerőszakolását, és azt is, hogy gyerekeket a tűzbe dobtak. A falumat leégették.”

Mianmar egyre nagyobb nemzetközi nyomással szembesül a rohingjaválság miatt. A kormány vizsgálatot ígért, de kevés embert büntettek meg eddig. Sokan követelték, hogy vonják vissza Aung Szan Szu Csí Nobel-békedíját amiért nem ítélte el a gyilkosságokat.