A sarkköri kutatóknak összemegy az agyuk

Ha az ember sokáig időzik olyan helyen, ahol a környezet nem változik, az az agyműködésre is hatással van – ezt állapították meg berlini szakemberek, akik sarkkutatóknál tapasztaltak ilyet.

Annyira nincs jó hatással az agyra a bezártság, illetve a soha nem változó környezet, hogy a jelenség bizonyos agyterületek összezsugorádáshoz vezethet – írta az IFLScience tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A Charité egyetemi kórház szakemberei kilenc sarkkutatónál tapasztalták egyes agyrészek méretcsökkenését. Az érintettek 14 hónapot töltöttek a Déli-sarkon. A szakértők agyát a küldetés előtt és után is megvizsgálták, és ezt követően lettek figyelmesek a furcsa eltérésekre.

Az orvoscsapat elsősorban a hippokampusznál vette észre, hogy az veszített a térfogatából. A hippokampusz nélkülözhetetlen szerepet játszik összetett információk, események memorizálásában, de a térbeli tájékozódásban is szerepe van, a neurológiai kutatások egyik kedvelt témája.

A kutatók arra is felfigyeltek, hogy a méretcsökkenéssel a hippokampusz funkciói sem úgy működtek, ahogy az átlagembereknél.

Az IFLScience megjegyzi, a sarkkutatók nincsenek könnyű helyzetben, a Déli-sark ráadásul egyébként sem barátságos hely: a rendkívül hideg idő miatt (a hőmérő gyakran -50 Celsius-fokot mutat) a szakemberek egy fémkapszulába zárva töltik mindennapjaikat, a szabadba egyáltalán nem lépnek ki, ami a mentális egészségre sincs jó hatással.

A misszió során rendszeren megmérték a kutatók BDNF szintjét (Brain-Derived Neurotrophic Factor, egy agyi eredetű növekedési fehérje, amely fontos szerepet játszik az idegrendszer megfelelő működésében). Az orvosok azt találták, hogy a BDNF koncentrációja a világtól elzárt sarkkutatók esetében jobban csökkent, mint a kísérletbe bevont kontollszemélyeken, akik nem utaztak el az Antarktiszra.