Kingdom Under Fire II teszt – Nyugatra érkezett az MMO-szupersztár

Innovatív játékmenet, érthetetlen kiadói döntések.

Nem egyszerű feladat a Kingdom Under Fire II-ről írni. Négy-öt évvel ezelőtti MMO-casual korszakomban, amikor igyekeztem kipróbálni vagy legalább ismerni minden free-to-play vagy fizetős online címet, lelkesen követtem a KUF2-ről szóló információkat, és annyira vártam a megjelenést hogy 2013-ban még egy délkelet-ázsiai accountot is beregisztráltam, csak hogy kipróbálhassam, mielőtt szembesültem vele, hogy a játék szerverei blokkolják a régión kívüli IP-címeket. Türelmetlenségemnek pedig majdnem ez sem szabott határt, ugyanis elkezdtem fontolgatni egy VPN-előfizetést is, csak azért, hogy játszhassak vele – ám végül letettem ezekről a tervekről, sőt, azóta meg is feledkeztem a játékról, mígnem megérkezett a bejelentés, hogy végre elérhetővé fog válni nyugati területeken is 2019 novemberében.

Feltelepíteni és tesztelni ezt a játékot egyszerre érződött nosztalgikusnak, töltött el egy bizonyos fokú elégedettséggel, és szomorított is el, ahogy a tesztelés során fokozatosan szembesültem egyre inkább a megkerülhetetlen ténnyel, hogy az idő, amikor ez a játék igazán nagyot üthetett volna, és az a korszakom, amikor még a jelentős késlekedés ellenére is kevéske szabadidőm utolsó morzsáit is ebbe a játékba öltem volna, könyörtelenül véget ért, a a Kingdom Under Fire II pedig inkább érződik egy már lezárult korszak vegyes identitású maradványának, mintsem a klasszikusnak, ami lehetett volna.

De kezdjük az alapoktól! Ha esetleg azok közé tartoztok, akik a Kingdom Under Fire sorozattal még a 2001-es, PC-re megjelent RTS kapcsán találkoztak, jogosan ráncolhatjátok a homlokotokat, hogyan következett abból logikusan másfél évtizeddel később egy Dynasty Warriors-jellegű összenépi vagdaldát és stratégiai játékokat vegyítő MMO? A helyzet az, hogy ez tipikusan olyan móka, amelyből a PC-s játékosok kimaradtak, a Kingdom Under Fire ugyanis szép csendben, egészen szép sikerekkel folytatódott Xbox konzolokon, ám úgy, hogy már a 2004-es, Crusaders alcímű epizód is a fent említett műfajkeveredést használta. A Kingdom Under Fire II így egy természetes folytatása, bővítése a népszerű receptnek, ráadásul meglehetősen komoly történettel is rendelkezik, amely egyenes folytatása az utolsó hagyományos, 2007-ben Xbox 360-ra megjelent résznek.

Ez a kombináció pedig eleinte remekül működik, olyannyira, hogy őszintén sajnáltam, amiért a három konzolexkluzív felvonással nem állt módomban játszani. A játék története is egészen tűrhető, bár nem világmegváltó, tolkieni magasságokba emelt fantasy mesterműről van szó, a különböző frakciók közötti elkeseredett, intrikákkal átszőtt háború, és a karakterek kellően lebilincselőnek bizonyultak ahhoz, hogy keretet biztosítsanak az epikus csatáknak, ráadásul még úgy is egyértelmű és követhető volt minden, hogy a 2007-es Circle of Doommal – amelynek a KUF2 elvileg közvetlen folytatása – nem volt lehetőségem játszani.

Egy röpke bevezetést követően a lehetséges öt kaszt egyikéből választott karakterünk parancsnoki szerepre emelkedik, ami lehetővé teszi számára, hogy a csatatéren ne csak egyszerű (már ha a félisteni, minden csapásával átlagosan három-négy ellenfelet félbevágó szuperember egyszerűnek tekinthető) közkatonaként vagdalkozzon az ellenfelek sűrűjében, hanem egyszerre maximum három osztagot vezényeljen is, miközben gombnyomásra váltogathatunk a felülnézetes stratégiai és a TPS hack-and-slash nézet között. Katonáink irányítására ugyan korlátozott lehetőségeink vannak, mindössze pozíciójukat változtathajuk, elhullott soraikat pótolhatjuk a tartalékainkból, illetve ellőhetjük különleges képességeiket és három taktikai állás között váltogathatunk számukra (parancsnokuk védelmezése, védekező alakzat, támadó alakzat), mégis kellően színes és egyedi ízt visznek a játékba, főleg, amikor a kezdeti bemelegítő körök után már más játékosokkal az oldalunkon szabadulhatunk a csatatérre, és karakterünk fejlettsége mellett az összegyűjtött egységeink erőssége, taktikai érzékünk és együttműködésünk is döntő hatással lehet a csaták kimenetelére.

Az összecsapások ráadásul kellően változatosak is, felderítő missziókon túl erődök bevételén át méretesebb és erősebb rémségek közös legyőzéséig számos különböző csatában helyt kell állnunk. Túlzások nélkül állíthatom, hogy a Kingdom Under Fire II-nek ez a része megfelel mindennek, amire csak vágytam, amikor a játék előzeteseit és ázsiai szervereken lőtt játékmenetvideóit nézegetve csorgattam a nyálamat – épp ezért érződik még nagyobb csalódásnak az a körítés, ami a csaták közötti időt tölti ki.

Nem találkoztam ugyanis még olyan MMO-val, amelynél ennyire azt éreztem volna, hogy a hagyományos műfaji elemek ilyen érezhetően és hatékonyan fojtogatták a koncepcióban rejlő teljes potenciált. Természetesen számítottam a szintlépések, guild, PvP, kereskedelem kötelező köreire, és ezek az elvárt szinten működnek is, ám a probléma ott kezdődik, amikor a játék két nagyobb csata közt mezei, bugyuta fetch questek tucatjaival próbálja kitölteni az időt, amelyek keretein belül jellemzően át kell rohannunk a térkép másik felére, ott leölni három-négy mobot, majd beszélni valakivel és bezsákolni a jutalmat. Ezek a küldetések semmiféle kihívást nem jelentenek, monotonitásuk szöges ellentétben áll a csaták intenzitásával, és leginkább frusztráló, kiábrándító időhúzásnak érződnek. A fejlesztők bármilyen alternatíva mellett döntöttek volna – például csak egy ötlet: a védett kereskedelmi zónák kivételével mindenhol kisebb csaták zajlanak, és esetleg legalább egy osztagnyi katonát magunkkal vihetnénk mindenhová támogatásként –, jobb lett volna, mint ez a megoldás, amely klisés, megfáradt és unalmas elemnek számított már akkor is, amikor a játék eredetileg megjelent ázsiai területeken.

A szomorú tényt pedig, hogy a játék egyes régiókban már közel fél évtizede megjelent, nehéz nem észrevenni, ahogy azt sem, hogy a játékot eredetileg a free-to-play piacra szánták, kemény 30 eurós árcímkéje ellenére (amely attól függően, hogy mennyi extrával megpakolt kiadást szeretnénk, akár 100 euróig is felkúszhat). A játék grafikái még mai szemmel nézve is szépek, ám nagyobb csaták során még többszöri állítgatás után is keményeket zuhant az FPS, az árcímke ellenére prémium valuta, skinek és különböző mikrotranzakciók várják a költekezni szándékozó játékosokat, egyes feliratokon és opciókon pedig még rábukkantam az eredeti, koreai karakterekre, a dialógusok szövegében pedig bár nem tartom magam anyanyelvi szintű angolosnak, bizony néha feltűnt pár nyelvtanilag erősen megkérdőjelezhető mondatszerkezet.

Amiért kár, ugyanis ha ezeken az elemeken túllépünk, egy nagyon élvezetes és tartalmas játék lehetne a Kingdom Under Fire II. Az örömöm azonban őszintébb és felhőtlenebb lenne, ha ebben a formájában néhány évvel ezelőtt, free-to-play címként jelent volna meg, ahogy arra a rajongók eredetileg számítottak. Ennek ellenére megér egy próbát, és azt hiszem, örülnünk kellene, hogy végre megjelent (sőt ha már itt tartunk, továbbra sem hiszem el, de jövő ilyenkorra még a Phantasy Star Online 2 hivatalos nyugati változatával is játszhatok majd végre, mintha csak a Mikulás fél évtizedet késett volna az ajándékaimmal) – de sokkal nagyobbat üthetett volna, ha az MMO műfaj fénykorában, vagy akár annak végén, a tucatkategóriás címek kipusztulása után teszi tiszteletét. ■

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Kingdom Under Fire II