http://www.csakfoci.hu/wp-content/uploads/2019/12/molnart-1080x683.jpg
Fotó: www.cigandse.hu

Gyász: 25 évesen elhunyt a DVSC korábbi játékosa

by

A megyei másodosztályú Dombrád játékosának nagy bánat nyomta a szívét, lelki problémája volt, de a klubnál hittek abban, hogy sikerül megoldani a helyzetet.

Gyászol a Dombrád: huszonöt esztendős korában elhunyt Molnár Tamás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztályú futballcsapat középpályása – írja a szabolcsfociinfo.hu.

A tehetséges labdarúgó – a szabolcsi lap információja szerint – vasárnap véget vetett életének. A debreceni nevelésű játékos korábban szerepelt a Cigánd NB III-as együttesében, a Hajdúböszörményben, csaknem két éve igazolt a Dombrádhoz.

– Tisztán emlékszem, 2018 február 8-án megkeresett egy jóbarátom, aki egy játékostársát ajánlotta nekem, ő volt Molnár Tamás – nyilatkozta a könnyeivel küszködő Tóth János, a Dombrád elnöke-edzője. – Akkor még nem tudtam, hogy milyen embert igazolok a csapathoz, de ahogy múlt az idő és közelebbi ismeretségbe kerültünk, rájöttem: személyében csiszolatlan gyémántot „kapott” az egyesület. A nyári felkészülést már együtt töltöttük, még közelebbi viszonyba kerültünk, így arra is fény derült, hogy ennek a fiatalembernek nagy bánat nyomja a szívét. Nem volt közöttünk titok, mindig úgy kezeltem, mint egy jóbarátot, ő ezt az első szezonban makulátlanul meghálálta.

– Ki merem jelenteni, amit igazából nem lenne szabad, a kedvencem volt! És nem csak a futballtudása, az emberi mivolta miatt is. Idén nyáron megkérdeztem, tőle: Tamás, szeretnéd-e ezt tovább csinálni? Szerettem volna segíteni, hogy magasabb osztályban folytassa, mert a képességei alapján NB-s szintű játékos volt. Akkor azt válaszolta nekem, hogy Dombrádon focizok, vagy sehol. Örültem neki, mert egy ilyen játékost nagyon nehéz lett volna pótolni. Tamásnak lelki problémája, volt, de hittük, hogy sikerül megoldani a helyzetet. A szurkolók sokszor nem értették, hogy az a játékos, aki egyik mérkőzésen a különbséget jelenti, máskor visszafogott teljesítményt nyújtott.

Senki nem tudta rajtam kívül, mi bántja, én viszont mindig bíztam benne. Hétfőn reggel jött egy telefon egy kedves barátomtól, hogy úgy érzi, valami baj van…

Arra kért, hogy nekem picikét könnyebb, nézzek már utána: telefonáltam néhányat, és kb. tíz perc múlva ismét kaptam egy hívást, ekkor közölték: Tamás itt hagyott bennünket. Nem volt egyszerű élete az elmúlt három évben… Elvesztettünk egy barátot, egy játékost, és egy nagyon jó embert! Nagyon fogsz hiányozni!

Molnár Tamás a 2013/2014-es szezonban mutatkozott be a DVSC felnőtt együttesében a Ligakupa B-csoportjában, a Mezőkövesd elleni összecsapáson Kondás Elemér irányítása alatt.