Tévésztárból válhat lengyel elnök

by

Indul a 2020-as lengyel elnökválasztáson egy ismert televíziós újságíró, Szymon Holownia. Vasárnap tartott kampányindító rendezvényén az észak-lengyelországi Gdanskban azt mondta: szeretné a mélyen megosztott lengyel társadalmat meggyógyítani. Arra is ígéretet tett, hogy megtartja az egyház és az állam távolságát.

"Ma az egyház és az állam barátságos szétválasztásán kell munkálkodnunk Lengyelország és az Egyház érdekében."

Hołownia hosszú ideig egy ismert lengyel tehetségkutató műsor házigazdája volt, és számos lengyel újságban és magazinban is publikál, vallásos témájú könyveket is ír. Politikai tapasztalata azonban nincsen.

Kelet-Európában nem ez lenne az első eset, hogy egy politikai tapasztalattal nem rendelkező sztár kerül az államfői posztra: Ukrajnában májusban Volodimir Zelenszkij korábbi humoristát és tévésztárt választották elnökké. A kormányzó konzervatívok a jelenlegi államfőt, Andrzej Dudát támogatják a lengyel elnökválasztáson.