Vizsgálat indul az Újszínházban a társulatot érintő zaklatási vádak miatt

by

Vizsgálatot indít a budapesti Újszínház etikai bizottsága a sajtóban megjelent, az intézményt érintő zaklatási vádakkal összefüggésben - közölte az Újszínház az MTI-vel.

Mint a közlemény felidézi, a Fővárosi Önkormányzat mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében.

A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, miszerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban.

A fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk

- hangsúlyozta a színház.
Mint kiemelték, a bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma a színház számára ismeretlen, mivel az intézmény is a sajtóból értesült arról, hogy a fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt.

Az Újszínház a mai napon mindkét intézménytől tájékoztatást kért

- írták.

"A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít. A társulatot biztosítottuk arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház" - áll a közleményben.

Az Újszínház közleményében emlékeztet arra, hogy több szabályzattal is rendelkezik, amely lehetőséget biztosít az ilyen, és ehhez hasonló ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.

Szeretnénk megkérni a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a színház intézményét, és tartózkodjanak a további feltételezéseken alapuló sajtóhírek megjelentetésétől

- zárul a színház közleménye.