INTERJÚ

Csorba Lóci: felesleges megpróbálni rockistenkedni, ha nem ez jön belőlünk

Most novemberben jelent meg a Lóci játszik harmadik nagylemeze, a Rózsa utca. Ennek apropóján beszélgettünk az együttes frontemberével, Csorba Lócival az új anyagról, a közelgő lemezbemutatóról, arról, hogy mi az a panellelkület, miért van lecsúszva Özil és mi az a lóciság.

Két és fél év telt el a Krokodil és a Rózsa utca megjelenése között. Mi volt a köztes időszakban? Nem volt arról szó, hogy korábban felveszitek a dalokat?

Dehogynem. 2017. január 1-jén jelent meg hivatalosan a Krokodil. Az év első lemeze volt, nagyon jó visszhangokat kapott. Harmadikán felhívott Szabó Atilla a Csík zenekarból, hogy szerinte az elmúlt öt év legjobb magyar lemezét dobtuk ki, és ez hatalmas megtiszteltetés volt, addig nem is beszéltünk. Most júniusban lesz egy Müpás koncert, ahol úgy néz ki, hogy ő is fellép majd velünk. Szóval az a lemez nagyon beváltotta a hozzáfűzött vagy nem hozzáfűzött reményeket, és a Nagy-Szín-Pad megnyerése mellett az elég jól futott. Nagyon jó érzés, hogy generációktól függetlenül szokták szeretni. Ezután nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogy merre kéne továbblépni. Mainstream zenekar legyünk, akik slágereket próbálnak gyártani, vagy egy funkegyüttes, tele fúvós betétekkel. Esetleg nekem kéne továbbvinnem ezt az énekes-dalszerző vonalat, még a metálvonal is szóba került. Végül annyi ideig keresgéltük önmagunk, hogy csináltunk nagyon sokféle számot, és egyik sem állt össze olyanná, amilyenné akartuk. Végül elmentünk a Sounday stúdióba – a Quimby „darázsfészkébe” –, a Vastihoz (Vastag Gábor), aki iszonyatosan sokat segített nekünk, nagyon jó produceri szemlélete, nagyon jó füle van, de végül nagyon elhúzódott a dolog. Elfoglalt volt, mi is lassan reagáltunk és elúsztunk. Az sem segített, hogy 2019. január elején megváltunk a korábbi menedzsmenttől és átmentünk egy másikhoz, valószínűleg azért, mert 2018-ban sem mentek jól dolgok. Tehát volt egy mélyrepülés, így ez a 2019 az önmagunkra találás éve volt. Most azt érzem, hogy sikerült leírni azt az ívet, ami visszaviszi az együttest oda, ahol jól működik. Sajnos kiszállt egy alapító tag is, Seress Bence, akivel általános harmadik óta ismerjük egymást és nagyon jó barátom. Szóval megvolt az első tagcserénk is. Kapott egy szuper pozíciót a cégnél, ahol dolgozik, és fájó szívvel, de örökre becsülendő testvériességgel belátta, hogy nem tud az együttesbe annyit beletenni, amennyi járna. Azt tudni kell, hogy nálunk mindenki otthagyta a polgári melóját, csak a zenére fókuszál. Én is kicsit túltoltam ezt a 2019-es évet: rádiós meló, filmes meló, előtte színház, minden felkérésre igent mondtam, mindenhova elmentem és picit úgy éreztem, hogy kiégtem. Január elején elmegyek egy ilyen klasszik digitális detoxra… ezt a telefont, ami nálam van, még soha életemben nem kapcsoltam ki, de most két hétig ezt megteszem. Ha Paul McCartney hív, akkor se veszem fel. Egyszerűen elveszik az időd, ahelyett hogy teszem fel, dalokat írnál, amit a legjobban szeretsz, csak úgy önszántadból. Fellépni és dalt írni. Ezt a kettőt nagyon szeretem.

Pontosan mi az a panellelkület?

Én azt írtam eredetileg bele a szövegbe, hogy a panelproliságunk. Csak rájöttünk, hogy ez nem egészen azt fejezi ki, amit el szeretnénk érni. Mi nem vagyunk törő-zúzó prolik, ez világos, de szeretünk közvetlenek lenni. Nekem a panel meghatározó az életemben, vajdasági származású vagyok, de amikor felköltöztünk Pestre, akkor Óbudára költöztünk egy panelba, és imádtam azt a kettősséget, amit magában hordoz; minden ugyanolyan kocka, de belül teljesen más életek zajlanak, teljesen más világok jönnek létre. Plusz nagyon tetszett ez a szomszédéletérzés, azért is jött létre a Szomszédok mintájára a Panelparadicsom klipje.

Hány Szomszédok-részt láttál?

Szerintem odafigyelve egyet, de máshogy meg százmilliót. Egyébként a klipet Erdész Tomi és Karsai Kata rendezte, és bennük volt ez a nagyon erős Szomszédok-flash. Arra jutottunk, hogy össze kellene hozni az uptown funkos világot az igazi magyar realitással, és ebből lett végül ez a Szomszédok-parafrázis. Nekem nagyon tetszik a végeredmény és büszke is vagyok erre a klipre. Ezt a panellelkületet tovább is akarjuk vinni, van egy szettünk, amikor beöltözünk nagyon „csinkóba”, fukszok, miegymás. Röhejesen néztünk ki a klipben is, de mégis mindenki megnyugodott és el tudta engedni magát. Ezért elhatároztuk, hogy úgy csináljuk most a lemezbemutatót az A38-on, hogy két napra osztjuk, mindkét nap lejátsszuk a lemez teljes anyagát, de az első nap az extrák azok ilyen rappelős, panelos dolgok lesznek, jönnek a gádzsik, a másik nap frakk, vonósok, aztán játsszuk a szép nótákat.

De ti inkább az elegánsabb cuccokat szeretitek.

Nálunk nincs dress code az együttesben, csak annyi, hogy ing, hosszúnadrág. Mert a szőrös láb az nem szexi. Nyáron sem szexi…főleg színpadon. Kivéve a Strand fesztiválon, ahol mindig papucsban és fürdőgatyában játszunk, ott az a helyes outfit.

Kedvenc dress code? Otthon a susogós, gondolom.

Persze, hát az a szerb hétvégi „népviselet”. Trénerka. Abban simán lemész a boltba, vagy mész a sétálóutcán és szembejönnek veled ilyen trénerkás csávók, ami teljesen rendben van. Amúgy nem vagyok egy nagy öltözködő, béna is vagyok benne, én a szemüvegemben hiszek, az öltöztet. Szeretnék most egy olyat, mint a Kloppnak, olyan átlátszósat a Fabalám mellé. Na, ennyit értek a divathoz. A szemüveget figyelem az embereken. Az a helyzet, hogy nekem nincs gyűjtőszenvedélyem. Egyedül talán a zoknikat gyűjtöm. Hangszerben is megörököltem édesapám 76-os Jazz Bass-ét, csodálatos hangja van, soha nem is kellett ennél jobb. Szerencsére nem az van, hogy megint veszek több százezerért egy gitárt…nincs jogosítványom, nem tudom pimpelni az autót, amire el tud menni a világ összes pénze. Mások relikviákat gyűjtenek, bár Beatles-rajongó vagyok, de nincsenek kis Paul McCartney-figuráim, meg nincs meg a Yesterday eredeti kéziratának másolata, semmi ilyenem nincs. Megtaláltam a zoknit, maximum háromezer forint, ha drága helyen veszed, és ez minden.

Tudnád egyetlen jelzővel illetni az új album dalait?

Hát jelzővel nem, inkább kicsit körülírva. A Panelparadicsom olyan, mint egy pikírt óda, egy himnusz. Az Én csajom már nagyon régi, abból egyébként a punkos volt az eredeti forma és ez lett belőle. A Csak rázd című dalt még nem mutattuk be, kicsit olyan Prince-es lett. Van egyébként az albumon egy csomó stílusparódia, sok stílus keveredik. A Veled minden az egy óriási Emil.RuleZ!-főhajtás, a Te voltál az inkább a korai PUF-ra és a Kispálra hajaz. Az Én csajom (punk) az pedig a Tankcsapdával állítható párhuzamba. A Mit kéne éreznemet azt már nagyon régóta játsszuk, az kicsit talán hiperkarmás, a szövegmondás miatt, erősen Bérczesi Robis. Az Egy lassút azt egy szál gitárral írtam, végül zongorás lett. Ez így jobban illett a koncertekre. Egy szabadkai történetről szól, nagyon örülök, hogy így el tudtam énekelni, de tudom, hogy még jobban meg lehetett volna csinálni ezt a dallamot. Ha az Alicia Keys vagy Kökény Attila énekelte volna, kinyílt volna a második refrén, én meg csak óbégatni tudok. A plakátban pedig a Törőcsik Franciska tök jó duettpartner lett, direkt nem zenész lányt kerestünk, hanem színészt. Ez nagyon jól betalált, nagyon jó karakterrel énekelte el. A Seveled az meg smooth pop a 2000-es évek elejéről, egy tökéletesen kivitelezett popdal. És most jövök rá, hogy az Összetört nők-et valahogy mindig kihagyom, pedig egészen mély, traumatikus rádöbbenés, viszont annyi verziója van, hogy most már egyikről sem tudnám azt mondani, hogy az lett az igazi. Egyébként jó lemeznek tartom a Rózsa utcát, de azért érződik, hogy két évig készült, nem egy jófajta pillanatkép.

Nekem valamiért az az érzésem, mintha az első két lemezből lenne összegyúrva; az elsőben mindent ki akartál írni magadból, a második inkább a lazulásra hajaz, ez pedig valahol a kettő közt lavírozik.

Az első lemez az durván tizennégy év szerzőségének a lenyomata. Előtte azokat a számokat rengeteget játszottam egy szál gitárral, ahhoz már tényleg csak kicsit kellett hozzárakni. A Krokodil az meg egy szinkronidejű lemez volt, állandóan úton voltunk, imádtuk egymást, zúztunk folyamatosan. Ez a harmadik pedig inkább egy útkeresős lemez. Most akarok egy negyediket, az a terv, hogy 2020 decemberében az is kijöjjön. Egy konceptlemezt szeretnék tíz dallal, öt szomorú, öt vidám, és az lenne a címe, hogy Derűre, borúra. Ebből már van is három dal, januárban akarok még hozzáírni négyet, és hármat meg összehozni útközben.

Mi bajod Özillel?

Azt a számot (Én csajom) direkt úgy írtam, hogy egy csomó béna rím legyen benne, játék az egész. Özil akkor pont előtérbe került a török-német ellentét miatt, és rájöttem, hogy mennyire csúnya, és milyen jó játékos. Illetve sajnos csak volt.

Elvesztette az ambíciót.

Igen. Ha magadat nem tudod motiválni, nincs belső drive, akkor mindennek annyi. Ez így van a zenélésben is. Gyakran kérdezik, hogy mit ajánlok kezdő zenészeknek. Muszáj, hogy legyen valami belső tűz, ami hajt előre. Legyen valami, ami miatt ezt akarod csinálni, és csináld, csináld, csináld, annak ellenére, hogy nem tudod, mi lesz belőle. Amikor összeesett az első együttesem, amiben nagyon hittem, akkor nagyon csalódott voltam. Aztán rájöttem, hogy valójában mennyire szeretek zenélni, viszont nem volt erőnk saját dolgokat csinálni, így hát elkezdtünk esküvőkön zenélni. Nagyon hasznos dolog öt órákat végigzenélni koncertszituációban. Gyűlik a közöszenélés-kilométer. A világ legjobb zenekara sem tud elsőre jót produkálni, mert nincsenek összeszokva a zenészek. A Tibi mondta, hogy már éles koncerthelyzetben több száz órát nézte a hátsómat. És tudja, hogy mikor, mit csinálok, aztán abból mi lesz. Szóval mi az esküvőkön erősödtünk meg.

A névváltoztatáson egyébként nem gondolkodtatok?

Dehogynem. De már volt ötszáz lájkoló, és úgy voltam vele, hogy ennyit nem fogok tudni összeszedni még egyszer.

Ez komoly, ennyi?

Ennyi. Gondoltunk rá, hogy ki kéne találni valamit, de már ott volt a weboldal, ott voltak a rajongók, meg úgyis mindenkinek hülye neve van. Kispál és a borz? Na, hát a miénk is ilyen hülye név, olyan, mintha egy kiadatlan Szabó Lőrinc-vers lenne. Most már nem hallom a nevét, már nem gondolok bele a jelentésébe. Imádom, amikor jön a catering egy fesztiválon, és hozzák a piákat. Mindenre rá van írva, hogy 30Y, Quimby, és csak Lóci. Mintha csak nekem hoznák egyedül a tálca sört. Vicces, hogy kicsit így köznevesül a saját neved.

Mitől lesz valami lócis?

Ez a lemez arra is jó volt, hogy rájöjjünk, felesleges olyannak lenni, amilyen nem vagy. Mi ilyen közvetlen csávók vagyunk, és felesleges megpróbálni aranytestű rockistenkedni, hogyha nem ez jön belőlünk. Persze van pillanat, amikor előjön, ott van például a Napölel-szóló, viszont az ott hiteles is. Én nagyon szeretek nagyszínpadon játszani, de abból is megpróbálok kis klubot csinálni. Emberek vagyunk, akár te is állhatnál a helyemben. Nekem fontos ez a kölcsönös tisztelet. A sors fintora, hogy én idekerültem.

Ez át is üt a zenekaron. Van egy fajta szabadságérzés, ami körülleng benneteket.

Próbálhatnék mélységesen szomorú lenni, de ha egyszerűen jókedvem van…ha én ilyen zenékre szeretnék bulizni, meg ez jön, akkor miért próbáljam meg a nagy művészetet bemutatni? Megkérdezték már, hogy nem zavar-e az, hogy mindig ilyen jókedvűnek kell lenni. Ha nincs jókedvem koncert előtt, akkor mit csinálok? Mondtam, hogy nekem valamiért az a szuperképességem, hogy nagyon könnyen megörülök dolgoknak, nagyon könnyen elfelejtem a gondjaimat. És ha nekem megvan ez a képességem, akkor miért ne használjam? Ha más embereknek ez segít, ha ettől nekik jobb lesz, akkor miért ne vegyek ennyi erőt magamon?

Szerinted hány dal épül majd be a koncertrepertoárba az új albumról? Mondjuk két év múlva.

A Panelparadicsom és az Én csajom biztos. A Csak rázdra nagyon kíváncsi vagyok. A Te voltál is ott lesz, a Csak lassú kicsit ilyen kilógós, az is néha előfordul.