Így viselkedett az anyja az ámokfutó győri gimnazistával

by

Csütörtökön támadt rá egy diák a tanárnára késsel az egyik győri középiskolában. Az osztálytársak szerint amiatt lett ideges, mert hármast kapot fizikából. A tanárnő kórházba került, a fiú szülei pedig  kiborultak, amikor megtudták, mit tett gyermekük. Az édesapja pénteken reggel meglátogatta a tanárnőt a győri kórházban és bocsánatot kért tőle, édesanyja pedig mindenben a fia mellett áll. 

A szülei azt állítják, nem ilyennek nevelték az egyébként jól tanuló gyereket. Annyi történt, hogy "elborult az agya" a fizika órán - írta meg a Bors. Az már pénteken kiderült,

hogy pár hónapja mentális problémákkal küzd a 17 éves fiú,

akinek egy hete pszichiáterhez kellett volna mennie - tudta meg a TV2 Tények.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1912/20191209gyor-diak-keseles-gyori-szakkepzesi3.jpg?w=644&h=429
A fiú a Győri JárásbíróságonForrás: Csapó Balázs/Kisalföld

Mivel fennáll a szökés, elrejtőzés és tanúk befolyásolásának veszélye, azonnal elrendelték a támadó előzetes letartóztatását,

András édesanya magához ölelhette megbilincselt fiát a bíróságon. Szemtanúk szerint ez a pillanat tele volt fájdalommal. 

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1912/20191209gyor-diak-keseles-gyori-szakkepzesi.jpg?w=644&h=429
Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld
Azt gondolom, maximálisan megbánta tettét. Egyelőre nagyon korai bármilyen következtetést levonni, de nem akarta a tanára életét kioltani"

– mondta a TV2-nek dr. Faragó Péter, a fiú ügyvédje.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1912/20191209gyor-diak-keseles-gyori-szakkepzesi1.jpg?w=644&h=429
Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld
Az édesapa a történtek után meglátogatta a tanárnőt, egy órán keresztül volt bent a kórházban, együtt sírtak. Minden szempontból megbocsátás érezhető a tanárnőn. A kést az édesapjától kapta védencem, az apa pedig az ő apjától, ez egy családi tradíció"

– tette hozzá a jogász.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1912/20191209gyor-diak-keseles-gyori-szakkepzesi2.jpg?w=644&h=429
Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld