Hamarosan megnyílik az első emberi holttestekkel működő komposztáló Amerikában

by

2021-ben Seattle-ben nyílik meg az első olyan temetkezési vállalkozás, ami emberi holttesteket komposztál. A Recompose nevű cég nagyjából 30 nap alatt végez egy holttest komposztálásával. A cég szerint ezzel a módszerrel ezer tonnányi szén-dioxid-kibocsájtást lehet spórolni a hagyományos temetkezési szokásokhoz képest, arról nem is beszélve, hogy a krematóriumok működtetése mennyi energiát használ el, és hogy a balzsamozási eljárások és a vegyi anyagok szennyezhetik a talajt. 

Seattle-ben 75 holttest komposztálására lesz lehetőség egyszerre, és már a városvezetés, valamint a hatóságok is engedélyezték ezt a fajta temetkezést. Sőt, 2020 májusától törvényben engedélyezik a temetkezéseknek, hogy elvégezzék az emberi maradványok termőtalajjá alakítását. 

Ráadásul össze is cseng azzal, hogy az emberek egyre tudatosabban szeretnék csökkenteni az ökológiai lábnyomukat. 

A természet tökéletesítette az élet-halál ciklust, arra voltunk kíváncsiak, hogyan tudjuk ebbe beépíteni az emberek halálát - mondta az Independentnek a Katrina Spade, a cég vezetője, aki szerint ezzel a módszerrel visszaadunk valamennyit a bolygónak, és részei leszünk a természet körforgásának. 

A zöld temetkezés egy minden elemében új kezdeményezés, de eddig leginkább erdős területeken temettek el embereket. Az új temetkezési helyen  azonban újrafelhasználható tálcán egy hatszögletű csőbe helyezik a testet lucernával, faforgáccsal, lucernával, a holttest hőmérsékletét szabályozzák, míg a környezetét levegőztetik, így a természetesen megjelenő baktériumok 4-7 hét alatt lebontják a testet.  A nagyjából egy tonnányi komposzt ezután a hozzátartozókhoz kerül, akik akár eljótékonykodhatják olyan szervezetnek, akik arról gondoskodnak, hogy a környékbeli erdők táptalaja megfelelő legyen, ami a cég vezetői szerint rengeteget jelent a természetnek, és sokkal jobb megoldás lehet, mint például a hamvak szétszórása. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport